bidzsi1 Creative Commons License 2007.05.14 0 0 106
3 év után újra Budapesti Diákolimpia győzelem!

 

Május 8-án az Építők Népligeti sportkomplexumában rendezték meg a legkisebb korosztály budapesti diákolimpiai versenyét, melyen iskolánk csapata is részt vett. Idén először már öt csapat szerepelt a döntőben. A korai kezdés ellenére csapatunk remekül kezdett ezen a rendkívül rangos eseményen. A sorsolás szeszélye szerint először a Nagykovácsi Ált. Isk. csapata ellen léptek pályára fiaink és azonnal tudatosították ellenfelükben, hogy ezúttal nem terem sok babér számukra. Már a találkozó elején agresszíven, az ellenfél térfelén labdát szerezve játszott csapatunk. A helyzetek sorát alakítottuk ki. A 6-0-s győzelem remek nyitány volt. Kisebb pihenő után az Eötvös Ált. Isk. csapata volt az ellenfél. Az elején kicsit döcögött a gépezet, de aztán sikeresen felpörgött a csapat és az előző mérkőzéshez hasonlóan simán nyerte a találkozót (5-0). A harmadik meccs tétje nagy volt, hiszen győzelmünk esetén már biztos részt vevője lehetett csapatunk az országos döntőnek. Ennek megfelelően kezdtünk és 30 másodperc sem telt el a mérkőzésből, mikor már a Virányos Útiak kapujában táncolt a labda. Ezt a találatot még 4 követte, így az újabb siker azt jelentette, hogy iskolánk csapata Budapest képviseletében jelen lehet a hétvégi országos döntőn. A torna utolsó meccsén az addig két veretlen gárda harcolt meg az első helyért. A remetekertvárosi fiatalok szintén remekeltek a korábbi meccseiken, így nagy küzdelemre volt kilátás. Csapatunk rendkívül határozottan kezdett, köszönhetően a megannyi lejátszott tétmérkőzésnek rutinosan járatta a labdát és jórészt az történt a pályán, amit a fehér mezesek akartak. Ellenfelünk kontrákra épített, de szerencsére a Piski-Beleznai gát jól működött és alig-alig jutottak el a kapunkig. A félidőben megérdemelten vezettünk 2-0-ra. A játék képe a szünet után sem változott, sőt elfáradó ellenfelünk ellen még kétszer voltunk eredményesek, így végül magabiztosan szerezték meg fiaink az aranyérmet, és lettek a budapesti diákolimpiai cím büszke tulajdonosai. Minden játékosunk kitett magáért, az egész csapatot csak dicséret illeti.

 

Eredményeink:

 

Váci Utcai Ének-Zene Ált. Isk. - Nagykovácsi Ált. Isk.            6-0

Váci Utcai Ének-Zene Ált. Isk. - Eötvös Ált. Isk.                   5-0

Váci Utcai Ének-Zene Ált. Isk. - Virányos Úti Ált. Isk.            5-0

Váci Utcai Ének-Zene Ált. Isk. - Remetekertvárosi Ált. Isk.     4-0

 

Végeredmény:

 

1.      Váci Utcai Ének-Zene Ált. Isk.

2.      Remetekertvárosi Ált. Isk.

3.      Virányos Úti Ált. Isk.

4.      Eötvös Ált. Isk.

5.      Nagykovácsi Ált. Isk.