Arról az alapról indul a dolog, hogy a magyar olvasó lehetőleg ugyanazt az élményt kapja, mint az eredeti mű anyanyelvi olvasója. Érdekes dilemma, hogy ma miként kell például Walter Scottot fordítani. Az Ivanhoe nyelvezetét a mai angol olvasó kevésbé érzi archaikusnak, mint mi a Rajongókét, pedig Kemény Zsigmond korban közelebb van hozzánk, mint Scott. A szóhasználattal és az elavult igealakokkal nincs elintézva a dolog. Komplex megoldást érdemes alkalmazni: a szöveg tempója, lélegzése, hömpölygése, belső logikája sokszor az említetteknél hatékonyabban archaizál. Minden mondatot át kell futtatni ezen a szűrőn.

Ilyen feladat azért ma már ritkán adódik.