bolygohollandi Creative Commons License 2007.02.02 0 0 209

:))

 

Hogy miképpen lehet "kapni"?

Hát úgy, hogy ott vannak ugye ketten is és meglehetős sűrűséggel odavetnek egyet-egyet a delikvensnek:

 

- nesze itt van még egy!

 

----

 

Amúgy nem nagy ügy....ugyanis:

 

Mondjuk elkezdődik a korrekt tesztelés este 8-kor és tart egyvégtében reggel 6-ig - az ugye 10 óra - azaz 600 perc.

Ha ezelatt 200 orgazmust regisztrálunk, akkor az ugye azt jelenti, hogy  hárompercenként sikerül egyet regisztrálni.

 

Feltételezve, hogy nem csupán ketten ügyködnek a dolog sikerén, hanem maga a tesztalany is besegít - azaz minden harmadik orgazmust ő maga idézi elő valamiképpen (kézzel, vibrátorral, egyéb módon) - egy egyedre csak minden kilekcedik percben kerül sor.

Ez azt jelenti ugye, hogy olyan ez, mint a katonaságnál az őrség: egy egyed 3 percig akciózik, utána pihenhet, aztán tartalékban van - ami végül is szintén pihenés tulajdonképpen, mert legfeljebb az eszközök karbantartásával kell foglalkoznia és a strigulák megfelelő és percíz húzogatásával.

 

Aztán ugye az is lehet, hogy nem háromperces váltással dolgoznak, hanem mindenkinek van mondjuk fél órája, és az alatt kell egy-egy egyednek legalább 10 darab orgazmust előidéznie a tesztalanyon, aztán pihenhet fél órát és utána fél órát csak a többiek ügyködését kell figyelnie és a strigulákat huzgálnia.

 

Mindazonáltal én magam megelégednék, ha 10 óra alatt ennek akár csak a tizedére is képes lennék...:))

Előzmény: aliszultan (208)