Némi infó:
http://www.pharmachip.hu/zyx/hiperter/phila.htm
Rainbow project állítólag a második világháború alatt egy kisméretû kísérö rombolón végrehajtott kísérlet volt, melyet a Philadelphiai kikötöben és a tengeren végeztek; célja: a hajót az ellenséges felderítés számára láthatatlanná tenni. A beszámolók eltérnek attól függöen, hogy az eredeti elképzelés szerinti ellenséges radaron való láthatatlanság, vagy amiröl a késöbbiekben csak titkolóztak: optikai láthatatlanság - elérése volt a cél. Mindkét esetben, egy a hajó körül generált hihetetlen intenzitású mágneses mezõ, kialakításában hittek, mely a hajó körüli fény illetve radar hullám törését vagy elhajlását okozta volna, akárcsak a nyári napokon az aszfalt utak felett felhevülõ levegõ által kialakuló délibáb. A történet szerint azt kell mondanunk a kísérlet teljes sikert hozott...attól eltekintve, hogy a hajó ténylegesen, fizikailag eltünt egy idõre, majd visszatért. El akarták leplezni a hajót a megfigyelõk elöl, de dematerializálást és teleportálást kaptak helyette...
Azt kell mondanunk, hogy a Philadelphia kísérlet részben egy kutatás volt abban a témában, hogy hogyan alkalmazható Albert Einstein "Egyesitett gravitációs és elektromos mezõ elmélet"-e, egy a tengeren lévõ, hajókat eltakarni képes elektronikus álca kifejlesztésére. Einstein állítólag 1925-27 körül publikálta Egyesített elméletét Németországban, egy porosz tudományos folyóiratban, de ezt késöbb visszavonta befejezetlensége miatt. E kutatás eredetileg azzal a szándékkal indult, hogy intenzív elektromágneses térrel védjék a hajót a felé tartó lövedékekkel, föként torpedókkal szemben. Majd késõbb terjesztették ki a vizsgálatokat a radaron való láthatatlanság elérésére, hasonló módon, víz helyett a levegöben létrehozott elektromágneses térrel.
A történet 1943 nyarán kezdõdik, az U.S.S. Eldridge DE 173 kísérö romboló több tonna elektronikus kísérleti eszközzel való feltöltésével. Ezek közt volt az a két masszív egyenként 75KVA-es generátor, mely az elsö ágyútorony helyére épült, enegiájuk szétosztására négy tekercset építettek a fedélzetre. Három RF adókészülék (mindegyikük 2 megavattos, a fedélzetre szerelve), háromezer '6L6' erõsítöcsõ (a két generátor mezõ tekercsének hajtására), speciális szinkronizáló és moduláló áramkörök és egyéb speciálisan az erõs elektromágneses tér létrehozására kifejlesztett eszközök serege, melyek megfelelõ összeállításával elérhetõ a hajó körüli fény és rádió hullámok eltérítése, s így a hajó láthatatlanná tétele az ellenséges megfigyelõ számára.
A kísérletnek a Philadelphia kikötöben és legalább egy alkalommal a nyílt tengeren, az S.S. Andrew Furuseth kereskedelmi hajó és más megfigyelö hajók által belátható helyen kellet végrehajtódnia. Az Andrew Furuseth hajó a meghatározó, mivel személyzetének egy tagja a forrás a legtöbb eredeti alapokra épülö elbeszélésben. Carlos Allende, másnéven Carl Allen, írt egy sor különös levelet Dr. Morris K. Jessup-nak az 1950-es években, melyekben leírta, hogyan lett a Philadelphia kísérlet számos fázisa egyikének szemtanúja.
1943 július 22-én 9 óra, folytatódik a történet, felpörögtek a generátorok és hatalmas elektromágneses mezö kezdett kialakulni. Zöldes köd kezdte lassanként beborítani a hajót, elrejtve azt a megfigyelõ elõl. Majd maga a köd eltünt s vele együtt az Eldridge kísérõ romboló is, csupán háborítatlan vízfelszínt hagyva maga után azon a helyen, ahol a hajó pillanatokkal azelõtt horgonyzott.
A magasrangú hajózási tisztek és a résztvevõ tudósok megrökönyödve bámultak óriási tettükre: a hajó és legénysége nem csak a radar számára vált láthatatlanná, hanem az emberi szem számára is. Minden a terv szerint ment, majd körülbelül 15 perc múlva parancsot adtak a generátorok leállítására. A zöldes köd lassan újra látszódni kezdett és az Eldridge újra materializálódni kezdett ahogy a köd lecsillapodott, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy valami nem stimmelt.
Amikor egyenként felszálltak a hajóra, a személyzetet szétszórtan és émelyegve találták a fedélzeten. A tengerészeti hivatal lecserélte a személyzetet, majd nemsokkal utána újat vezényelt a hajóra. Végül a hivatal elhatározta, hogy csak radar számára való láthatatlanságot akar és változtattak a felszerelésen.
1943 október 28-án 17:15-kor hajtották végre a végsõ tesztet az Eldridge-el. Újra felpörögtek aa elektromágneses teret létrehozó generátorok és az Eldridge majdnem láthatatlanná vált; csupán a hajó testének gyenge körvonala látszott a vízben. Minden jól ment az elsö pár másodpercben és akkor, egy vakító kék villanás s a hajó teljesen eltünt. Másodperceken belül újra megjelent mérföldekkel arrébb a Virginia állambeli Norfolk-ban és percekig látható volt. Majd amilyen titokzatosan érkezett, úgy tünt el az Eldridge Norfolk-ból, újra visszatérve a Philadelphia-i kikötõbe. Ezúttal a legtöbb tengerész igen beteg lett. Néhányan a személyzetbõl egyszerüen eltûntek s soha nem kerültek elõ. Páran megbolondultak, de ami a legérdekesebb, öt ember beleolvadt a hajótest fémszerkezetébe.
A túlélö emberek sem maradtak a régiek. Azok akik életben maradtak, annyira lemerültek, hogy szellemileg alkalmatlanná váltak feladatuk elvégzésére, valódi fizikai állapotuk ellenére.
Tehát, ami egy elektronikus álcázási kísérletnek indult, egy egész hajó s legénységének véletlenszerû, távoli helyre történõ, perceken belüli, oda-vissza teleportációjával végzödött.
Habár a fentiek kissé fantasztikusnak tûnhetnek, nem szabad elfelejtenünk, hogy 1940-es években már javában dolgoztak az atom bombán is.
Így szól a Philadelphia kísérlet legendája, ahogy napjainkra össze állt, melyet bizonyos új részletekkel bõvített néhány forrás, kik évekkel az emlékeket törlõ agymosás után visszaemlékeztek a projektben játszott szerepükre.
