Ádámfi Attila és társai rengeteget tanultak a norvég kapitánytól (fotó: Czagány Balázs)
"Hétévesen kezdtem bandyzni, nálunk, Skandináviában nemzeti sportnak számít. Körülbelül négyezer igazolt játékos van hazámban, de hol vagyunk Svédországtól, ahol negyvenezer vagy Oroszországtól, ahol kétmillió igazolt bandyjátékos terelgeti a narancssárga labdát. Húszévesen, rendkívül fiatalon kerültem a svéd proficsapatba, a Katrineholmba, négy éve az oroszországi A-csoportos világbajnokságon a norvég válogatott legfiatalabbja voltam" – mutatkozik be a magyar szakvezető.
Kapitánnyá válása sem hétköznapi történet. "Három éve Budapesten élek, az orvosi egyetemre járok. Tavaly megtudtam, hogy a magyar fővárosban is létezik bandy, és egy pillanatig sem tudtam ellenállni. Lementem a Városligetbe, és megkérdeztem, beállhatok-e. Erre néhány hét múlva felkértek, legyek a szövetségi kapitány. Álmomban sem gondoltam, hogy valaha ilyesmivel foglalkozom majd, hogy ilyen fiatalon edző leszek. Ôszintén be kell vallanom, nagyon jólesett a felkérés, nagy megtiszteltetésnek és hatalmas kihívásnak tartom a feladatot."
A játékosok szerint az edző – noha munkájáért nem kap semmiféle juttatást – abszolút profi hozzáállású. Megtehetné, hogy bezuhan a műjégre, nyújtózkodik egyet, majd rögtönöz aznapra valamit, ehelyett mindig felkészülten, rajzokkal, taktikai variációkkal érkezik edzést tartani.
"A magyar játékosok amatőrök, de hihetetlenül lelkesek, öröm velük dolgozni. Jó korcsolyázók, technikai tudásuk is megfelelő. Legnagyobb feladatom az volt, hogy megtanítsam őket "bandys fejjel" gondolkodni, hogy a jégkorongban látott beidegződéseket elfelejtsék. Szemmel látható fejlődésen ment át az együttes, remélem, ezt a vébén is meg tudjuk majd mutatni."

(A sportágról további információk a www.hungarybandy.ini.hu weboldalon találhatók.)