Nem tudjuk hogy alakult az emberiség összlétszáma 5-8000 évvel ezelött. Azt azért semmiképp sem szabad elfelejteni, hogy az ember szapora állat. Ha van elegendö élelem + nincsenek járványok, akkor egy emberi populáció simán tudja hozni az évi 2%-os növekedést (igazán kedvezö körülmények között még többet is). Ezzel a rátával a népesség 350 év alatt ezerszeresére nö, 700 év alatt milliószorosára, alig ezer év alatt pedig milliárdszorosára, ami már nyilván abszurd.
Egészen primitiv mezögazdasági müvelés mellett is több százszor annyi embert tud eltartani egy terület, mint anélkül. Ezért akkoriban hatalmas népességrobbanásnak kellett történnie, amit eleinte a járványok sem korlátoztak, mert azok nem tudnak jól terjedni, amig a népsürüség alacsony. Mindez olyan idöskálán, ami jóval rövidebb, mint a vizsgált idöszak maga. Ugyanakkor eleinte semmi sem kényszeritett a hatékony eröforrás-kihasználásra, mert mindenböl volt doszt, igy nyilván annyira pocsékoltak, amennyire csak erejükböl telt. Márpedig pl. égetéses mezögazdasággal lehet is rendesen: a csoport feléget egy darab erdöt, pár évig használja a földet, aztán ha kimerült, odébbáll és kezdi elölröl, csak akkor már kétszer annyi ember kétszer akkora területen.
Amikor aztán a népesség kezdett telitésbe menni, a különbözö populációk összeértek és keveredtek, akkor kicserélték a kórokozóikat is és beütöttek a nagy járványok. Ez, meg a rossz idöjárás, a túlhasználat, szikesedés, erózió, stb. miatti idöszakos éhinségek végül stabilizálták a helyzetet, s mellesleg kikényszeritették a racionálisabb földhasználatot is. A különbözö területeken nyilván nem egzaktul egyszerre zajlott le ez a dolog, de legalábbis az óvilágban (Eurázsia + Északafrika) mégis nagyjából egy idöben (plusz-minusz ezer év).
Még azt is tudni vélem, hogy mi hangolta össze ezt a folyamatot. Nyolcezer évvel ezelött Eurázsia-szerte már sok olyan kis csoport élt, amely kulturálisan kész volt a földmüvelö életmódra való áttérésre, de korábban az éghajlat annyira bolond volt, hogy aki ezzel ténylegesen megpróbálkozott, az néhány évtized, pár generáció után kénytelen volt feladni, mert jöttek a szük esztendök és vele az inség, a tömeghalál. Nyolcezer évvel ezelött azonban - miután lezajlott a nagy észak-amerikai jégpajzs olvadásának utolsó epizódja is - csodálatosképp stabilizálódott az éghajlat. Az emberiség megkapta azt a nyugodt, kiegyensúlyozott évezredet, amire az elözö százezer év során nem volt példa (ezt paleoklimatológiai kutatásokból pozitive tudjuk).
A további stabilitásról aztán már maga a megnövekedett népesség gondoskodott, elöször CO2 termeléssel (égetéses gazdálkodás), majd jött a metán is (ami egyébként sokkal hatékonyabb üvegház-gáz, mint a széndioxid). Metánt nagy tömegben a cellulóz-bontó baktériumok termelnek - ebböl a szempontból mindegy, hogy azok hol élnek: mocsárban (rizsföldön), vagy növényevö állatok (kérödzök, termeszek) bendöjében. A metán különösen alkalmas az éghajlat finom-szabályozására, egyrészt mert oxigén-atmoszférában eléggé korlátozott az élettartama (hamar bomlik), másrészt ha az éghajlat túlmelegszik, akkor rohamosan csökken a metán-produkció is. Ez a szabályozó kör azonban csak alapvetöen meleg idöszakokban müködik, amikor a túlzott meleg a korlátozó tényezö.
