sziasztok!

Mese az iszákos emberről és a feleségéről

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy iszákos ember a feleségével. Az iszákos ember mindíg szomorú volt és bánatában ivott. Amikor részeg volt, úgy érezte, boldog. Nem értette, miért sír annyit a felesége, amikor ő boldog és soha nem bántotta. Ha megkérdezte, az asszony így válaszolt: miattad sírok. Az iszákos erre elszégyellte magát, arra gondolt, mennyire rossz ember ő és mégtöbbet ivott. Történt egy napon, hogy az előző napi nagy részegség után az embernek jártányi ereje sem volt már. Csak feküdt az ágyon verítékben fürödve, reszketve és úgy érezte, ha most nem ihat azonnal, akkor meghal. Megkérte az asszonyt, hozna neki pálinkát. Az asszony hozott, közben peregtek a könnyei. Megint miattam sírsz? - kérdezte mérgesen az ember. Nem, most érted sírok - suttogta az asszony. Ekkor valami megmoccant az iszákos lelke mélyén. Először életében istenigazából elszégyellte magát. Hirtelen meglátta a tenger kínt és fájdalmat amit másoknak okozott és észrevette asszonya szemében a könnyein is áttörő szeretetet. Arra gondolt, meg kellene halni. Nem kell - mondta és eltolta az üveget. Tedd el! Az asszony eltette és odaült az ember ágya mellé. Az ember haldokolt és közben gondolkodott. Hát még így is szeret! Amikor ilyen világ söpredéke, utolsó mocska vagyok! - gondolta. Azt találta ki hogy mégsem hal meg. Inkább élni fog és megpróbálja a lehetetlent, jóvátenni, amit nem lehet. Pár nap után az ember felkelt és munkához látott. Sokáig éltek még, hol bánatban, hol örömben. Miután meghaltak, egyik unokájuk az öreg láda mélyén egy poros üveget talált. Vajon mi lehet ebben? Minek őrizgették ezt a vackot? - azzal kidobta a szemétdombra. Itt a vége, fuss el véle.

Van, ahol másképpen szól ez a történet... Ahány ember, annyi élet, annyi mese...