Hello apafej60!

Zenékkel, könyvekkel nincs bajom, azt mindig is hangulatfüggő nálam. Mostanában olvasni sincs erőm, türelmem, elkalandozok, míg régen le tudtak kötni az olvasmányok. Néhány depressziósabb darabot azért megejtek (Sylvia Plath: Üvegbura, Elizabeth Wurtzel:Prozac-ország, Ken Kesey:Száll a kakukk fészkére, Bret Easton Ellis: Amerikai psycho, Schopenhauer bölcsességek, stb., időnként Kundera-val, Moraviaval élem ki romantikámat, Hraballal szarkazmusomat, de nem folytatom, hosszú a sor), zenében Floyd meg szinte katartikus tud lenni. Csak az autómban tudok normálisan zenét hallgatni, de most az is elromlott, máshol csak halkan, gyengén, semit érőn. Mindegy.

Semmit nem dobok ki, nem tépek el, ami emlékeztet, ez olyan felszínes dolog, akin segít - tegye. A legnehezebb talán a személyes tárgyak, levelek, stb. megtartása, mert az valóban személyes. Attól nem változik semmi, hogy a múltat látványos mozdulatokkal szőnyeg alá akarjuk söpörni, hisz a kocsma is mindig nyitva áll.

A filmet ismerem, bár régen néztem, nem voltam tőle elájulva, ahogy a főszereplő más filmjeitől se.