Szia apafej!

Más topicokokban, fórumon már találkoztunk, ha rémlik. Mivel a téma igazán itt kezd konkrét formát ölteni, ezért gondoltam, beböfögök:) néhány diszkrét sort magamról.

27 éves vagyok, 10 évig ittam, első tizenéves plátói szerelmi csalódásom kergetett a kocsmákban, ahol napi 12-16 féldeci tömény körüli volt az adagom, ami akkori állapotomban kevésnek bizonyult így nagyanyám nyugtatóiból erősítettem rá. A nagy lendületű alkoholizálást a középiskolai kollégiumból való kirúgásom zárta le, utána szocializálódtam napi hétköznapi 5-8 sörre, hétvégente viszont bepótoltam a diétás hétköznapokat. Péntek esténként nagyapám méregerős (nyáron pince nélkül is tárolható:) borából kb 2 liter, szombatonként 6-8 sör ugyanennyi gintonic-kal.
Teljes elzárkózás a külvilágtól, egyedül tengetem életem 200 valahány kilométerre szüleimtől egy albérletben, ahol ki sem merek menni az utcára bűntudatom és a "normálisoktól" való különbözőségem miatt. A hétvégi berúgásoktól az sem tartott vissza, hogy ehhez autóznom kellett; ezt kb. másfél évig csináltam, de megúsztam mind rendőr, mind baleset nélkül, noha volt olyan, hogy csak az árokszélen tudam megállni az utolsó pillanatban. Érdekes, ilyenkor egy kijózanodik az ember egy villanásnyira, mert az egész estéből erre a jelenetre emlékszem csak.
Izolációm olyan sikeres volt, hogy második szerelemi csalódásom 10 évet váratott magára, addig a teljes elfojtás állapotában szopogattam adagjaimat, majd ezt követően dőlt ki a bili. Okoztam egy családi autóbalesetet másnaposan, anyám a mai napig nyögi (fél éve) idegi sérülésekkel, félsüketen tettemet.
Második pszichiáterem (az első szintén szittyózott) adott ultimátumot, vagy megpróbálom önként abbahagyni a piát, vagy csak elvonót tud ajánlani pár hétre. Megtömött gyógyszerekkel, amik garantálják, hogy ne tudjak inni velük, hisz másnap képtelen lennék, dolgozni, alkalmazottként pedig nem tehetem meg, hogy "önkéntes" szabadságot vegyek ki tré állapotom miatt. Napi 3 mg Rivotril a pánikrhamaim ellen, 7 szem Andaxin. Egy a társaság miatt, egy, hogy jól aludjak el, stb.:), ebből az esti adag a kemény: 3 Andaxin 2 mg Rivotrillal.
De! A gyógyszerek önmagukban szart sem érnek, hisz ittam korábban nyugtatókkal, akaraterő kell. Ahhoz meg motiváció. Iszonyú lelki kínokat álltam ki (január közepétől nem iszom szinte), de ki kell bírni.
Azóta újra belevágtam magam egy árokba az autómmal, az azt követő pánikot jó pár töménnyel nyomtam el, ott már nem volt gyógyszer. Azóta tán két pohár bort, és tegnap egy kocsmában, az alkoholmentes sörök mellé véletlen kihozott alkoholtartalmúba nyaltam bele.

Tehát a Te szigorú kronológiád szerint a 0.napon tartok?

Nem ez számít, szenvedek attól, hogy korábbi társaságom, minek alkohollal katalizált motorja és erőforrása, központja és mozgató rugója voltam, most csendben ül és hallgat körülöttem. Eljárás folyik ellenem, munkahelyemen rezeg a léc alattam - függetlenül az ivászattól -, szüleim betegsége óriási bűntudatot tart bennem, mégis inkább a gyógyszereket zabálom alkohol helyett. Mind a Rivotril, de leginkább az Andaxin szintén addiktív, sőt májkárosító hatásúak, de nem alkohol, amibe mintegy meleg szorongásoldó takaróként bújhattam bele korábban esténként. Ez kemény, magánnyal párosítva még lassúbbá válik az idő és megélhetetlenebbé minden pillanat.

Nincs saját családom, akiért a felelősségtudat motiválna az abbahagyás mellet, magamanak magamért kell ezt megtennem, és úgy, hogy ott áll a szekréyemben bontatlanul pár üveg sör, hogy bármikor felbonthassak egyet. Nem bontok fel.

Szerintem napokat számolgatni felesleges, szerintem sorstársaim közül mindanyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez ne jelent semmit, soha nem lehetünk nem alkoholisták, legfeljebb tiszták.
Ha jön egy nagy trauma, úgyis az üveghez fordulunk, csak tudni kell azt újra le tenni.
Azt még én sem tudom, hogy most, hogy közeleg a tavaszi, nyári sörözős, borozós időszak, miként tudom társaságomban elviseltetni magam, egyelőre lerövidülnek találkozink, mert ami nem jön magától, azt nem lehet erőltetni.

Több ezer liter sör, bor, több száz liter tömény elfogyasztása után nem tudunk úgy gondolni az alkoholra, mint a "múlt" egy lezárt fejezetére. Ezt nem lehet lezárni, az alkohol nekünk mást jelent, mint a csak alkalmilag ivóknak.

Gyógyszereimmel is nehezen alszom, 3-4 órákat, mert pörög az agyam, piával is csak a hétvégi berúgások alkalmával tudtam kómásan 10 órákat aludni, majd másnap jajgatni. 98-ban, mikor katonai sorozás miatti orvosi vizsgálatokat kértem - értelem szerűen a hadkötelezettség megúszásának illúzióját lebegtetve magam előtt - belgyógyászom már tapintható májnagyobodást diagnosztizált. Azóta nem tudom, fizikailag milyen változást okozott még a szesz, sörhasam látványosságát kivéve persze. Memóriám romlott, de ez lehet, hogy részben a korral is magyarázható.

"Röviden" ennyit magamról, legalább leírtam, ha másnem egy sztorinak.