Bementem az intézetbe, mindenhol rács....Aztán az igazgató bevitt a szobájába, és elnézést kért, hogy kb. fél órára egyedül hagy. OK, mit kéne
elnézni ? Csapódnak a vasrácsos ajtók, a kinti zaj nagyobb, mint egy pályaudvaron...Veszekedés, sikítozás, kiabálás, ordítozás zaja folyamatosan.....Kezdem kicsit kellemetlenül érezni magam. Meggyőződésem, hogy itt még az is beteg lesz, akinek eddíg nem volt semmi baj az idegeivel.Meggyőződésem, hogy aki már jó állapotban van és nem veszélyes a társaira, azt ki kell innen vinni sürgősen !!!!
Közben a diri visszajön. Rip. magnó bekapcs, első kérdés. Kissé bizonytalan válasz, amit egy HATALMAS üvegcsörömpölés drasztikusan megszakít.
- Ez nálunk minden napos dolog, ne idegeskedjen - nyugtat meg.
Aztán a beszélgetés végén szeretnék néhány gyógyult fogyatékossal beszélni.
19 éves lány. Megható, ahogy bejön a szobába. Nem tud megszólalni, annyira megilletődött.Majd elbőgöm magam, annyira megsajnálom. A direktor segít : közösen bemutatkoznak nekem.Kénytelen vagyok megállapítani, hogy a kislány nem tud önállóan létezni. Pedíg ő is a "szabadulók" között van....Több beteggel "beszélgettem". Egyre szomorúbb leszek....
A rip. végén elindulok, a falusiakkal is kell még beszélnem.
Búcsúzóul egy alacsony srác megkér : hadd jöjjön velem, ő már egészséges...Beszélgetünk alapvető dolgokról.Egyik válasz sem igazi.
Közben előkerül a bazi nagy vas ajtó kulcsa, én kimehetek. Kézfogás a sráccal, elköszönés. Abban a pillanatban egy hatalmas, visító üvöltéssel megfordul, és tiszta erővel - ököllel - belevág a mellette álló ötven körüli nő arcába. Az fel sem szisszen....
Folytathatnám a történetet, de minek ?
Beszéltem olyan nyugdíjas ápolónőkkel, akik húsz évig dolgoztak az intézetben. Ők is szeretnék, ha az ápoltak közül sokan be tudnának illeszkedni az egészségesek közé.És egyre másra mesélik a történeteiket.
Némelyiket látlelettel alátámasztva....
Szóval ezeket a dolgokat mérlegre kellene tenni, amikor az ember dönt, méghozzá sorsokról...
Mindegy, hogy ki áll a rács valamelyik oldalán...