Tisztelt Mindenki !
Foglalkozásomból kifolyólag voltam Derekegyházán, körbeszimatolni, mi is a földi valóság ebben az ügyben. Röviden :
A falu közepén áll egy kastély. Ebben mintegy 150 igen beteg, szellemi fogyatékost gondoznak, már időtlen idők óta. Az intézmény igazgatója és egy segítőkész alapítvány úgy gondolta, hogy vesznek egy házat, ahová a viszonylag jó állapotban lévő ápoltakat átköltöztetik, hogy ott néhány nevelő segítségével függetlenebbül élhessenek. Természetesen reggel nyolckor visszatérnek a kastélyba kezelésre, napközibe, foglalkozásra, stb. Délután ötkor pedíg hazamennek, és élik az életüket a gondozónőkkel együtt. Röviden ennyi a történet.
CSAKHOGY: Rengeteg kérdés merült fel a probléma hallatán az ott lakó emberekben.
- Ha nem annyira betegek, akkor miért kell őket ápolni ?
- Ha viszont tényleg betegek, akkor miért nem a gondozók közt vannak állandóan ? Az erre a célra kialakított kastélyban ? ( Felügyelet, orvosi és egyéb ellátás max. biztosítva ! )
- Ha be kell menniük az intézetbe, akkor mit ér a gyógyulás szempontjából
az, hogy külön laknak ( önálló életvitelre alkalmatlanok, gondozói személyzet kell melléjük, ráadásul több váltásban.... )
- Ha annyira jó, gyógyult állapotban vannak, miért nem viszi őket haza a családjuk ?
- Ha valóban betegek, és csak a betegség foka enyhébb, megéri - e a kastélyban dolgozó speciális gondozó személyzetet megosztani az amúgy is túlterhelt esti időszekban ?
Egyszóval még millió kérdés - ellenük, mellettük - elhangzott a tegnapi népszavazásig. Az eredmény ismert. A nagyközönség viszont a tényeket csak felületesen ismeri, a falu aggodalmát nem értheti meg egy néhányperces riportból.
Az ott lakók millió dologtól félnek, pl. attól, hogy estefelé nem találnak a fogyatékosok haza, eltévednek, elüti őket egy autó, stb.
Beszélgettem egy testvérpárral, gondozónők voltak húsz évig az intézetben. Még rosszindulattal sem lehet azt mondani, hogy nem szerették a fogyatékosokat, mert még a beszélgetés ideje alatt is könnyeztek a sok szomorú sorsú emberre emlékezvén.Ők annyi év tapasztalatára hivatkozva azt látták helyesnek, hogy minden maradjon a régiben, hiszen az intézetben, kastélyban minden segítséget megkapnak.
MÉG SZERETETET IS !
Az viszont nem hangzott el sehol, hogy mi történik akkor, ha az átköltözés után kiderül, hogy mégsem alkalmasak a külön életre a kiválasztottak ?
Kézenfekvő választ kaptam egy helyi pedagógustól :
1) A kiválasztottak, külön költöztetettek gondozására létre kell hozni egy káeftét
2) Vissza kell vinni az intézménybe a kihozott betegeket, mondván hogy valóban alkalmatlanok a különélésre.
3) Ezek után már tetszőleges célra felhasználható az épület, mondjuk a tevékenységi körben lévő maszek óvodának is kitűnően használható....
Egyébként a történet tavaly szeptemberben kezdődött, csak most jutott el a népszavazásig a probléma. Ezt szerény személyem már akkor kivesézte, ország - világ előtt.
Akkor nem hangozhatott el a magánvéleményem, mert a korrekt tájékoztatás volt a feladatom. Most hogy lehet véleményem az ügyről, azt mondom:
Inkább a biztonságos intézetben legyenek a betegek, és a velük való törődést kell magasabb szintre emelni, mert akkor nagyobb a valószínűsége a gyógyulásnak. Mert ha valóban szeretjük ezeket a kis szeretetre méltó, sors által kegyetlenül meggyötört emberkéket, akkor nem külsőségekkel, hanem a szivünkel, szaktudással, gyógyszerekkel és szeretettel segítünk nekik.
Ne akarjuk őket belekényszeríteni egy számukra értékelhetetlen világba, még akkor sem, ha az egy egészséges ember számára vonzónak is tűnik.