2. FÜGGELÉK

Az NLP kialakulását elősegítő főbb hatások

Az NLP nem a semmiből bukkant elő teljesen kialakult, jelenlegi formájában. Megvan a saját intellektuális történelme és a filozófiai alapja. Mindazok, akik közreműködtek az NLP kialakulásában, fejlődésében, sok-sok különféle szálból szőtték az NLP szövetét.

William James és a pragmatika

William James amerikai filozófus és pszichológus volt, aki elsősorban a pragmatizmus elméletének kidolgozásáról ismert. Egyike volt azon első pszichológusoknak, akik, szemben azzal a feltevéssel, hogy az idő önmagában létezik, az idővel kapcsolatos szubjektív élményünkről beszéltek. Az ezzel a témakörrel kapcsolatos munkája valószínűleg közvetlen előfutára az NLP idővonalakra vonatkozó elméletének. Abban az időben, amikor James műveit írta, a legtöbb pszichológiai tanulmány a mentális jelenségeket kívülről, a mérhető tudományos adatokhoz hasonlóan vizsgálta. James a tapasztalatot belülről szemlélte, nem úgy, mint a megfigyelő által mérhető objektív adatokat, hanem abból a szempontból, hogy milyen érzés egy tapasztalaton belül lenni. Egyike volt a szubjektív tapasztalat érvényességét hirdető úttörő személyiségeknek.

Irodalom
William James: Principles of Psychology, 1890 (A pszichológia elvei)

Konstruktivizmus

A konstruktivizmus, mint intellektuális és filozófiai érv, azt állítja, hogy nem passzív befogadói vagyunk egy már meglévő világnak, hanem mi magunk is alakítjuk, formáljuk azt. Mindazt, amit tapasztalunk, érzékszerveinken keresztül tapasztaljuk, éppen ezért csak annak lehetünk tudatában, amit érzékeink feltárnak számunkra – ez azonban szükségszerűen csupán egy szűkített változata mindannak, ami a valóságban létezhet.
Csak azt láthatjuk, hallhatjuk és érezhetjük, amit az érzékeink lehetővé tesznek. Ezen túlmenően, kultúránk, értékeink, igényeink, elfogultságaink, és a társadalom szintén szűrőként működik abban a tekintetben, hogy mit és miként tapasztalunk meg. Így hát minden ember eltérő térképet alkot a valóságról, és ez a térkép jelenti mindenki számára a valóságot.
A konstruktivizmus nem egyezik meg a szolipszizmussal, amely a saját létünkön kívül tagadja minden másnak a valóságát. A konstruktivizmus nem tagadja, hogy „ott kinn” létezik valamilyen valóság, csupán azt mondja, hogy mi ezt a valóságot nem ismerhetjük teljes mértékben, és hogy annak a megteremtésével vagyunk elfoglalva, ami számunkra a valóságot jelenti. Felelősek vagyunk azért, hogy miképpen észlelünk, és hogy észlelésünk függvényében miképpen cselekszünk.

Irodalom
Paul Watzlawick( szerkesztő): The Invented Reality, W. W. Norton, 1984 (A feltalált valóság)

Alfred Korzybski és az általános szemantika

Korzybski megalapította az általa általános szemantikának nevezett tudományágat, amelynek segítségével eszközt kívánt teremteni az állandóan változó világ folyamatainak oly módon való leírásához, hogy azt az általunk használt nyelven keresztül ne merevítsük bele egy mozdulatlan, rögzített struktúrába. Ő volt az első, aki a Neuro-Lingvisztika kifejezést használta 1933-ban. Ő alkotta „A térkép nem maga a táj” kifejezést is, ami másképpen megfogalmazva azt jelenti, hogy a térkép (a nyelv) nem egyenlő a leképzett dologgal (a tapasztalattal). A szavak nem egyenlők azokkal a tárgyakkal, amelyeket jelölnek. A szavak csak a tapasztalat struktúráját, szerkezetét jelölik. A szó, mint eszköz, sokkal korlátoltabb, mint maga a tapasztalat, és ennek a két fogalomnak az összevetése fájdalomhoz és csalódáshoz vezethet.
Korzybski számos megkülönböztetést hozott létre a nyelvben, és terjedelmesen írt a térkép és a táj közötti különbségről – arról, hogy miképpen alkotjuk meg a nyelv segítségével a valóság térképeit, és aztán miképpen tekintjük a térképet magának a valóságnak. Egy térkép soha nem lehet valósághű, csak egy többé vagy kevésbé hasznos eszköz. Korzybski munkássága az NLP nyelvi modelljének egyik alapját képezi.
Munkásságának szellemét George Lakoff és Mark Johnson vitte tovább, akik kialakították azt az elképzelést, miszerint minden nyelv metaforákból áll. Soha nem tudjuk elmondani azt, hogy a dolgok pontosan mik, hanem csak azt tudjuk elmondani, hogy milyenek. Az általunk használt metaforák, még egyszerűbb mondatokban is, szinte csatornákba terelik a gondolkodásunkat. (Ebben az utolsó mondatban a csatorna metaforát használtunk annak érzékeltetésére, hogy mi történik a gondolkodásunkkal. Természetesen a gondolkodásunknak nincsenek valódi csatornák.) Ha szó szerint értelmezzük a nyelvi metaforákat, számos új elragadó gondolkodási mód nyílik meg előttünk arról, hogy miképpen gondolkodunk, miképpen értjük a világot, és hogy ezáltal mire vagyunk képesek. Az NLP gyakran értelmezi a nyelvet szó szerint, és tekinti jelzésnek arra nézve, hogy milyen gondolkodási folyamat húzódik meg mögötte.

Irodalom
Alfred Korzybski: Science and Sanity, Institute of General Semantics, 1994, első kiadás 1933 (Tudomány és józanság)
George Lakoff és Mark Johnson: Metaphors we live by, Univerity of Chicago Press 1980 (Az életünket megszabó metaforák)

Carl Rogers és a személy-központú terápia

Carl Rogers volt a személy-központú terápia megalkotója és leghíresebb védelmezője. A páciensei által használt nyelvezetet visszatükrözte pácienseire, és ezzel lehetővé tette, hogy páciensei ítélet-alkotás nélkül feltárják meggyőződéseiket és előfeltevéseiket, és így megértsék azokat, és hogy megoldást találjanak problémáikra.
Az itéletalkotás nélküli odafigyelés és gondolkodás központi fontosságú szerepet játszanak az NLP terápiás módszerében. Grinder és Bandler tanulmányozták azokat a videófelvételeket, amelyek Carl Rogers-ről páciensei kezelése közben készültek.

Irodalom
Carl Rogers: Freedom to learn, Merril, 1983 (A tanulás szabadsága)

Eric Berne és a tranzakció-analízis(TA)

Eric Berne 1964-ben jelentette meg a Games People Play (Játékok, amiket az emberek játszanak) című könyvét. Ebben a műben bevezette azt a határozott elképzelést, hogy az emberek személyisége különböző „részekből” áll, amelyek mind eltérően gondolkodnak és reagálnak. A három fő résznek a felnőtt, a gyermek, és a szülő elnevezést adta. A személyiség részeire vonatkozó metaforát mások is átvették, és nagymértékben használják az NLP-ben, bár nem a Berne által alkalmazott eredeti formában.
A személyiség egyes részeivel kapcsolatos gondolat metafora – valójában senki nincs külön részekre feldarabolva, de maga a gondolat hasznos lehet a problémák és a nehéz döntések kezelésénél, mivel az emberek gyakran érzik úgy, hogy egymással ellentétes vágyak és érzelmek „megfosztják” a személyiségüket. Grinder és Bandler tanulmányozta azokat a videofelvételeket, amelyeken Eric Berne pszichoterápiás kezelés végzése közben látható.

Irodalom
Eric Berne: Transactional Analysis in Psychotherapy, Souvenir Press, 1961 (Tranzakció-analízis a pszichoterápiában)
Eric Berne: Games People Play, Peguin, 1964 (Játékok, amiket az emberek játszanak)

Karl Pribram, George Miller és Eugene Gallanter- a TOTE modell

Karl Pribram, George Miller és Eugene Gallanter a TOTE modellt az 1960-ban megjelent Plans and the Stukture of Behaviour (Tervek és a magatartás struktúrája) című könyvükben javasolták. Ez a modell írta le részletesen, hogy céljaink elérése érdekében miképpen reagálunk és cselekszünk a visszacsatolás és az előrecsatolás elveit felhasználva. Ez a modell felváltotta az egyszerű ösztönzés-reakció elvére épült cselevési modellt.
A TOTE modell szerint azért cselekszünk, hogy csökkentsük a jelenlegi állapot és a kívánt állapot közötti különbséget. Mindaddig fenntartjuk a cselekvést, amíg a különbség meg nem szűnik.
Ezt a modellt még mindig használja az NLP, mivel kibernetikai modellről van szó – egy adott cselekvés eredményei visszakerülnek a rendszerbe, és alapul szolgálnak a következő cselekvéshez.
George Miller vezette be azt a gondolatot is, hogy egy időben csak „hét plusz vagy mínusz két tapasztalat egységet (információegységet) tudunk kezelni. Az, hogy mire fordítunk figyelmet, és miképpen irányítjuk tapasztalatunkat, befolyást gyakorol arra, hogy mennyi információt tudunk elraktározni, és azok közül mennyire fogunk emlékezni.

Irodalom
Karl Pribram, George Miller és Eugene Gallanter: Plans and the Structure of Behaviour, Prentice-Hall, 1960 (Tervek és a magatartás struktúrája)
George Miller: The magic number seven, plus or minus two. Journal of the American Psychological Society, 1956 (A mágikus hét plusz vagy mínusz kettes szám)

Az a négy személy, aki a legnagyobb hatással volt az NLP fejlődésére: Gregory Batenson, Friedrich (Fritz) Perls, Milton Erickson és Virginia Satir.

Gregory Bateson (1910-1980)

Gregory Bateson angol antropológus volt, de munkássága meglehetősen szerteágazó területekre terjedt ki. Foglalkozott etológiával, pszichiátriával, pszichológiával és kibernetikával is. Az 1920-as és 30-as években Bali és Új-Guinea szigetének népeit tanulmányozta. Feleségül vette Margaret Mead kultúrantropológust, és 1949-ben Amerikába költözött. Ott egy ideig etológusként tevékenykedet a kaliforniai Pali Alto-ban lévő Veterans Administration nevű szervezetben, ahol együtt dolgozott Jay Haley-vel és John Weakland-el, akik a későbbiekben Paul Watzlawick-al együtt elsőként dolgozták ki azokat a gondolatokat, amelyekből később a rövid terápia tudománya kialakult.
Bateson egyik alapító tagja volt a rendszerelmélettel foglakozó korszakalkotó jelentőségű Macy Konferenciáknak az 1950-es években, amelyek kapcsán Warren McCulloch-al dolgozott együtt. Jelentősen hozzájárult a pszichiátria, a kibernetika és a rendszerelmélet fejlődéséhez.
A többszörös perspektívák, a kibernetikai ismeretelmélete és az antropologia bölcseségéről szóló írásai alkotják az NLP intellektuális alapjait, és habár Richard Bandler és John Grinder formálisan soha nem modellezték le Batesont, sokat beszélgettek vele, amikor Santa Cruz-ban szomszédok voltak az 1970-es évek elején. Bateson gondolkodásmódja és az általa tett megkülönböztetések erősen befolyásolták azt a módszert, amelynek alapján John és Richard a kommunikációs készségek modellezését végezte.

Irodalom
Gregory Batenson: Step to an Ecology of Mind, Ballantines Books, 1972 (Lépések az elme ökológiája felé)

Fritz Perls (1893-1970)

Fritz Perls eredetileg pszichoanalízis tanulmányokat folytatott, de az 1940-es években szakított ezzel a területtel, és megkezdte saját elméleteinek kidolgozását, amelyek későb Gestal-terápia néven váltak ismertté. Kaliforniában telepedett le az 1960-as évek elején.
Alapgondolata az volt, hogy a pszichoterápiának nem csak arra kell törekednie, hogy segítsen az embereknek alkalmazkodnia a társadalmi élet kihívásaihoz, hanem arra is, hogy személyes fejlődés eszközévé és ez elme és az érzelmek összehangolásának módszerévé váljék.
Perls meg volt győződve arról, hogy az embereknek bízniuk kell saját ösztöneikben, és élvezniük kell saját tapasztalataikat. Ő volt az egyik első terapeuta, aki a terápiában a reprezentációs rendszerek – vagyis a vizuális, auditív és kinesztetikus rendszerek – gondolatát alkalmazta. Ő is használta a személyiséget alkotó részek modelljét. Úgy vélte, a terápia egyik célja az, hogy a személyiség, vagyis az én egyes részei harmonikusan tudjanak együtt élni.

Irodalom
Fritz Perls: Gestal Therapy Verbatim. Real People Press, 1969 (A gestalt-terápia szóról szóra)

Virginia Satir (1916-1988)

Virginai Satir terapeutaként kezdte munkáját Chicago-ban, ahol alkoholistákkal és hajléktalanokkal foglakozott. 1951-ben egyike volt azon első terapeutáknak, akik egy kezelésen belül egész családokkal foglalkoztak. Az 1960-as évek elején Kaliforniába költözött, és Don Jacksonnal és Jules Riskinnel együtt segített lértehozni Palo Alto-ban a Mentális Kutató Intézetet. John Grinderrel és Richard Bandlerrel 1972-ben találkozott, és széleskörű együttműködésbe kezdett velük.
Virginia Satir hangsúlyozta az emberek egymástól való függőségét, és a személyes fejlődés és a mások igényeinek tisztelete közötti egyensúly szükségességét. Munkája az önbecsülés növelésére és mások szempontjának megértésére koncentrálódott. Virginia szintén alkalmazta a személyiséget alkotó részek modelljét, és kifejlesztette a négy személyiség típus- vagyis a hibáztató, az engesztelő, a zavaró és a számító –modelljét. Használta az NLP kérdéseit, bár nem olyan szisztematikus módon, mint ahogy John és Richárd kialakította őket.
Ő is használta a reprezentációs rendszerek NLP modelljét, és azon dolgozott, hogy páciensei minden érzékükkel megtapasztalják problémáik megoldását.

Irodalom
Virginia Satir, Richard Bandler és John Grinder: Changing with Families. Science and Behaviour Books, 1976 (Családterápia)

Milton Erickson (1901-1980)

Valószínűleg Milton Erickson volt az, aki a legnagyobb mértékben befolyásolta az NLP fejlődését. Eredetileg orvostant és pszichológiát tanult, annak ellenére, hogy 18 évesen súlyos gyermekbénuláson esett keresztül. Élete későbbi szakaszában betegsége tolókocsiba kényszerítette őt. Pszichiáteri karriert épített ki, és elkezdte vizsgálni a hipnózis terápia szerepét, annak ellenére, hogy a pszichiáteri szakma jelentős ellenérzéssel fogadta törekvését. Életének utolsó tíz évében az Arizona állambeli Phoenixben hipnoterepautaként praktizált. Itt látogatta meg őt a világ minden részéből érkező számtalan terapeuta és pszichológus.
Gregory Bateson utalt arra, hogy Milton jó terápiai modellként szolgálhatna John és Richard részére, ezért John és Richard bizonyos időt töltött Milton Phoenix-i házában, tanulmányozva őt munkája közben.
A transz kiváltását szolgáló egyedülálló nyelvi technikáinak egy részét két könyvükben modellezték. Ezek a Milton H. Erickson hipnotikus technikáinak mintái, I. és II. Kötet címet viselik (The Patterns of Hypnotic Techniques of Milton H. Erickson, MD, Vols I and II).
Erickson a lehető legnagyobb tisztelettel viseltetett minden személy kivételes személyisége iránt, és határtalanul kíváncsi volt arra, hogy mi áll az emberi cselekvés hátterében. Helytelenítette az általánosító pszichológiai elméleteket, és nem alkalmazott szisztematikus megközelítéseket, hanem hagyta, hogy a páciens diktálja a terápiája menetét. Hipnoterápiájának engedékeny stílusa, és nyílt, egyértelmű nyelvezete lehetővé tette, hogy páciens a hallottakat a számára legértelmesebbnek, legmegfelelőbbnek tűnő módon értelmezze.
Ez a hipnoterápiai stílus most az ő nevét viseli – ez az ericksoni hipnoterápia-, és az általa használt nyelvi mintákat az NLP-n belül Milton-modellként tanítják.

Irodalom
Richard Bandler és John Grinder: The Structure of Magic 1, Science an Behaviour Books, 1975 (A mágia strukturája, 1)
Richard Bandler és John Grinder: The Structure of Magic 2, Science an Behaviour Books, 1976 (A mágia strukturája, 2)
Richard Bandler és John Grinder: Trance-Formations, Neuro-Linguistic Programming and the Structure of Hypnosis, Real People Press, 1981 (Transz-formálások, Neuro-Lingvisztikus Programozás és a hipnózis struktúrája)
Richard Bandler és John Grinder: Patterns of Hypnotic Techniques of Milton H. Erickson, MD, Volume I. Meta Publications, 1975 (Milton H. Erickson hipnotikus technikáinak mintái I. kötet)
Richard Bandler, John Grinder és Judith DeLozier: Patterns of Hypnotic Techniques of Milton H. Erickson, MD, Volume II., Meta Publications, 1977 (Milton H. Erickson hipnotikus technikáinak mintái II. kötet)