Klasszikus borvidékeken

A soltvadkerti szőlőbirtokoktól 400-500 méterre születik a csoda. Egykor a ritkás úthálózat, az együttműködő rendőrség és a tartályok leásására rendkívül alkalmas homokos talaj alapozta meg a soltvadkerti kannás borvidék sikerét. A pincészetek helyén itt tartálygazdaságok működnek, zárt udvarokban a virágoskert alatt. A leásott tartályok fedelén meg-megcsillan a nap. A tartályok körül a falu öregjei gyülekeznek, kérges tenyerükben fakanál és tabletta. Az Alföld aranyát, a telt zamatú, testes soltvadkerti héttablettást most márciusban szüretelik.
Akárcsak a kubai nők combján sodort dohány, úgy a kérges kezekkel tördelt tabletták is sajátos aromát kölcsönöznek a bornak. Az ecet és a sósborszesz, a XXI. századi modern vegyipar eredményeire építő aromája határozza meg a soltvadkerti héttablettás ízvilágát. A déli fekvésű tartályok és a 2 méter mélyről feltörő csapvíz biztosítják az
összetéveszthetetlen minőséget.
Ezt a nagyszerű nedűt ünnepelték ottjártunkkor a vadkerti szüreti bálon. A bált a földművelésügyi miniszter úr nyitotta meg, aki kifejtette, rendkívül fontos kérdés, hogy a mezőgazdaság szezonalitását csökkentsék. Bár a rendszerből a szőlő kikerült, éppen ez az, ami miatt a dinamikus fejlődés lehetőségei megmaradnak. A bálon részt vett számos helyi
vállalkozó is, akik közül többen külföldről tértek vissza a jeles ünnepre.
Az újborhoz, amely másfél nap rekordidő alatt készült el, az ital aromáját remekül kihozó vegetás zsíros kenyeret szolgáltak fel. A bál végén a házigazdák mindenkit egy-egy kanna jófajta héttablettással ajándékoztak meg.
Hiába, a vadkerti vendégszeretet utánozhatatlan.