"...[A Kiotói Jegyzőkönyv] a Klímaváltozás Kormányközi Bizottságának (IPCC) a jelentésein alapult. Az IPCC-t az ENSZ hozta létre, s jelentései több tucat ország legjobb szakembereinek, mintegy 2000 (!) tudósnak a hozzájárulásával készülnek, alapjai a világ legrangosabb folyóirataiban megjelent, szaklektorok ellenőrizte publikációk és speciális kiadványok. Az ENSZ szakértői szerint a legutóbbi (2000. novemberi) jelentés minden idők legrészletesebb és legátfogóbb munkája volt. E jelentés lényege három állítás: a globális felmelegedés tény; oka az emberi tevékenység (a fosszilis tüzelőanyagok okozta légköri szennyeződés), és hatásai károsak a környezetre. A fenti állítások alátámasztására az utolsó öt évben, Kiotó óta is rengeteg bizonyíték gyűlt össze.

Az elmúlt 120 év átlagosan 0,6 Celsiusfoknyi melegedése, a sarki jégtakaró csökkenése, a gleccserek visszahúzódása, a tengerek felső rétegeiben mért milliónyi vízhőmérsékleti adat, a kontinentális sziklaágyakban végzett mélyfúrások és az utóbbi kétszáz év légkörihőmérséklet-mérései – cáfolhatatlan bizonyítékok.

A szén-dioxid mennyiségének növekedésével kapcsolatos, egyre „üvegházibb” klíma jelei többek között: a szélsőséges időjárási események növekvő gyakorisága és hevessége egyes régiókban (pl. az USA-ban), az éjszakai és téli hőmérsékleti minimumok gyakoriságának gyors növekedése (amit az üvegházi melegedés „ujjlenyomatának” neveznek).

...A káros időjárási hatásokról naponta olvashatunk; ritkábban arról, hogy az utóbbi 50 évben 300000 faj pusztult ki a földön, hogy a melegedés az állati és növényi kártevők és a betegségek fékezhetetlen elterjedéséhez vezethet, hogy a tengerszint emelkedése beláthatatlan következményekkel járhat stb.

Bush sem tarthatta tovább azt az olajbárói által sugallt álláspontot, hogy „nem létezik olyasmi, mint globális felmelegedés”. Kivált, miután saját akadémiája még az IPCC-nél is súlyosabb következményeket prognosztizált az USA-ra nézve. Egy titkos, de kiszivárogtatott kormányzati manőverrel az idén Bush megváltoztatta álláspontját, de azért talált kibúvót. Megküldte az ENSZ-nek környezetvédelmi hatósága hivatalos jelentését, amely azt sugallta, hogy a klímaváltozás elkerülhetetlen, csak az a kérdés, „roszszul vagy jól fogunk-e alkalmazkodni”.

...Az idén áprilisban leváltották az IPCC éléről R. Watsont, a bizottságot hat éve irányító élvonalbeli tudóst, és a plenáris ülésen egy indiai vasútmérnök-környezetvédőt választottak a bizottság elnökévé. Az USA a színfalak mögött magyarázta el a fejlődőknek, hogy ki a „jó”. Ez akkor derült ki, amikor nyilvánosságra került a legnagyobb olajtársaság, a – Bush megválasztásához nélkülözhetetlen segítséget nyújtó – Exxon–Mobil bizalmas memoranduma. Eszerint az USA delegációjából el kell távolítani Clinton küldötteit, és az ipar „szükségleteinek” jobban megfelelő tagokat kell megválasztani. A környezetvédők nem restelltek azzal érvelni, hogy a Watson elleni kampánnyal a kormány és az olajtermelők akarták megfélemlíteni az IPCC-t.

A bizalmas dokumentumból más „titkokat” is megtudhatunk. Például egy olyan szervezetről, amely 50 diákot küldött Európába tiltakozni egy klímatárgyalás ellen. Egy másik „szakértői” véleményeket ad a médiának a melegedés „képtelenségéről”. Hasonló célokra az elmúlt években hét szervezet, illetve szakértő kapott összesen 830000 dollárt az Exxontól. De szponzorált az Exxon olyan „szakértőket” is, akik szerint a tíz évvel ezelőtti riói csúcs napirendje „népellenes, globalizációellenes és Nyugat-ellenes volt”. Ez a lobbicsoport a Fehér Háznak néhány hete küldött levelében azt is leszögezi, hogy „...a legkevésbé fontos globális környezeti téma a potenciális globális felmelegedés, és mi reméljük, hogy az Önök képviselői képesek lesznek arra, hogy ezt távol tartsák a tárgyalóasztaltól és a reflektorfénytől”.

Bár megpróbálták, de az EU miatt nem tudták teljesen eltüntetni a klíma kérdését a konferenciáról.

...De sajnos hiába ismételgetik az „ökológiai demagógok” az IPCC „nevetséges megfigyeléseit” a globális környezet folyamatos romlásáról, az egyes régiókban lehetséges tíz Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedéséről, az élőlényeket fenyegető ózonszint növekedéséről, a szegények és gazdagok közötti szakadék növekedéséről – mindez „túl tudományos”, „túl érthetetlen”. Talán nem is igaz... Hivatásos politikusok nemzeti parlamentekben ritkán ejtenek szót ilyesmiről. Csak az önkéntes csoportok és egyének sürgetik az akciókat, amivel azonnal a profitorientált szennyezők céltábláivá válnak mint „populista rémhírterjesztők”.

Az üvegházhatásról a hetvenes évek, az ENSZ környezetvédelmi szervezetének (UNEP) a megalakulása óta folyik a vita, és fontos pillanatokban, mint pl. most, Johannesburg előtt, mindig történik valami, mindig felbukkan egy könyv, egy „független” tudós, s azt sugallja, hogy minden a legnagyobb rendben van, sőt a helyzet egyenesen javul! És azonnal akad újságíró, aki rálel az egyetlen, „szavahihető” forrásra, és nem tudja vagy nem érdekli, hogy a forrás inkompetens (ti. a meteorológia is saját statisztikai elméleteket volt kénytelen kifejleszteni speciális feladatainak optimális megoldására); hogy szemben áll a szakértők tömegével...