JFEry Creative Commons License 2002.07.11 0 0 216
Szervusz Kedves V.László!

Amit most írok, annak jó részét csak magyarázom és közben találom ki! Arra építem amit már tudok, ha hülyeség, majd Silan (az oszlopokról)kijavít!

Az eletromágnes azért erősebb a vasmaggal mert az mint ferrómágneses anyag magába gyüjti a környezetéből is az indukciós teret és kocentrálva jeleniti meg! A bicikli dinamóban is csak ezt teszi! Ha ugyan akkora energiát akarsz a dinamóból kivenni vas nélkül? Tessék! A vas nélkül ,és még a vasveszteséget is megúszod, csak sokkal naygobbra kell építened! És persze a rézvezetékei geometriáján, belsőellenálásán is gondolkodj el! De ez a működését, elveit, energia átalakítását nem befojásolja!

A 205-ös és a 215-ös ábra összefügg!
A 215-öt egyszerűbben rajzoltam, hogy áttekinthetőbb legyen és remélem, ettől még összezavaróbb!

Látod rajt a szokott csúf zöld korongot ami most is a mágnesekkel együtt forgó vezető korong az ő zöld tengelyén.
A piros színű vonalalak az "a", "b", 'c", "d" szakaszokból álló áram kör az most szó szerint az áram köre, útja amiben is a fogyasztó, a generátor vezető részei, és az összekötő vezetékek, leledzenek! Aztán láthatod az ismert lila indukció vektorokat ahogy éppen döfködnek, és záródnak. Aztán még valami!: a kék karikák! ezek most nem indián füstjelek a művészi abszrtakció általi szabad megfogalmazásban, hanem az áramjárta egyenes vezetők (mint az áramkör szakaszai) körül a klásszikus fizika könyvekben is látható indukciós vektorok!
Azt gondolom gond nélkül belátod, hogy miért nem forog a koronggal együtt a rajta átfolyó áram!
Na most pedig megtudod, általam, hogy hol alakul ki annyival nagyobb az ellenható erő a mágneses térrel mint bárhol másutt, hogy a bárhol másutt elhanyagolható!
Ha jól figyelsz az a-b-c-d szakaszok indukcióvektorinak(kék)és a mágnes indukcióvektorainak (lila)egymással bezárt szögére, távolságaira...találd ki magad....5-4-3-2-1 megvan!

JF

Előzmény: JFEry (215)