A mostani kedvesemmel, akivel 19 éves koromban találkoztam, ugyanígy kezdődött a helyzet. Megkönnyítette talán a helyzetemet/helyzetünket, hogy középiskolából ismertük egymást, így már eleve köszönőviszonyban voltunk. Nagyon helyes, kedves, türelmes srác volt akkor is, és most is. :) És nagyon megértő.
Nem firtatta, mi bajom van, elfogadott. Persze nem mertem neki beszélni erről, csak jóval később. Mikor úgy éreztük, már "járunk", vagyis elcsattant az első csók, és már el mertem menni hozzájuk, azok is nagyon cikis időszakok voltak. A szülei nagyon kedvesek, aranyosak voltak velem, de az igen-en és a nem-en kívül nem sokat tudtam velük beszélgetni.
Minden randi előtt 1-2 Daedalonnal és 3-4 Andaxinnal indultam. Ezt úgy adagoltam, hogy ha pl. szombaton este volt a randi, már pénteken ideges voltam. Szombat reggel az első gyógyszer, egy óra múlva a második, és így tovább egész estig. Az volt a fontos, hogy nehogy hányjak. Persze evés ohne.
Sajnos, volt, hogy hánytam. Rohangáltam a fürdőszobába, és mikor visszajöttem, görcsös, és merev voltam, mert csak arra tudtam gondolni, hogy mindjárt rohanni kell megint.
Estére, mire hazakísért már jól voltam. (A kapualj :)), kezdtem éhes is lenni, akkor kezdtem belejönni az egészbe, de már késő volt, és neki is mennie kellett.