Te jó ég, mi az a pszichodráma?? Valamit elő kell adni? Emberek előtt? De hiszen az borzasztó!

Szerintem a magányérzet azért támadt Rád éppen most, mert nem jársz már suliba, és nem vagy emberek között. Ez természetes. Én is voltam úgy, mikor nyári szünet volt, és egypár hétig csak otthon voltam, hogy üvölteni tudtam volna a magánytól. Egy ideig a hajamat téptem, aztán lementem az utcára, hátha beleakadok valami ismerősbe. És csodák csodája, beleakadtam! Nem is egykönnyen eresztettem el, annyi mondókám volt, és úgy örültem neki, hogy végre embert látok.

Sőt, mondok Neked valamit. A sok tanulás miatt is előállhat ideiglenes depresszió. Ezt én Tanulás Utáni Lelkinyavalyának hívom, mikor az ember feje kiemelkedik a könyvből, és csak bámul maga elé, mint borjú az új kapura, és nagyon szerencsétlennek érzi magát. Nem lehet, hogy Veled is ez van?

Vagy netán a Nagybetűs Élettől szorongsz? Hiszen ha a szakdolidat írod, ott állsz a küszöbén! Az ember kikerül a megszokott társaságból, közegből, és egy egészen új vár rá. Addig pedig valami vákuum van.

Hát ez az, amit írsz, magam is így tapasztaltam, a régi barátnőknek új társasága lesz, és mire észreveszi az ember, ott áll egyedül. Mindenki férjfogással, családalapítással foglalkozik, és tojik az emberre. De én úgy vettem észre magamon, 20 éves korom körül valahogy kinőttem a barátnőzésből, és már korántsem találtam bennük annyi örömöt, mint régen.

De igazad van, kell, nagyon kell valaki, akivel elbeszélgethet az ember. Én egy jó beszélgetést vitamininjekcióhoz tudok hasonlítani, ami felerősíti az embert és jobb kedvűvé teszi. Nekem is ez hiányzik, hiszen a férjem egész nap dolgozik, én meg itt senyvedek egyedül.