Továbbra is a "lemaradók felzárkóztatása" témához Vajknak.
Két dolgot különböztetnék meg ez ügyben: nem vagyunk egyformák képességeinket tekintve, sőt a tempó sem egyforma, hanem egyéni. Azért nyilván létezik egy ésszerű tűréshatár, amikor lehet azon gondolkodni, hogy a lemaradás képességzavarból adódik-e.
Ha erről van szó, akkor azt speciális gyógypedagógiai módszerekkel lehet fejleszteni, segíteni a gyereknek.
Másrészt pedig a tanárnak nem az a feladata, hogy a gyerekek fejébe beletöltse a tananyagot, aztán abba a fejbe, amelyikbe kevesebb jutott, mert sok mellécsurgott, még tölteni egy kicsit. A tanár feladata (persze egy szemszögből és többek között) a tananyag felkínálása, méghozzá olyan módon, hogy abból a gyerekek legtöbbje a lehető legtöbbet tanuljon meg.Szó sincs arról, hogy mindenkinek egyformán kell tudni mindent. Ki ebből jobb, ki abból. Nincs másfajta követelményrendszer, nincs másfajta értékelés. Leírom, hogy mit tud, mit nem, esetleg ha van elképzelésem, akkor javaslatot teszek arra, hogy hogyan tudna többet megtanulni (ha nem képességzavarról van szó), és ennyi.
Nem egyentudású egyengyerekek, egyenemberek nevelése a cél, hanem az, hogy mindenki megtalálja a saját útját.

A csúsztatással kapcsolatban pedig annyit tennék hozzá, hogy a levélben owl arról panaszkodott, hogy lám, lám, milyen a világ, nem vezet jóra ez a nagy liberalizmus. Előtte nem sokkal valaki kiszámolta, hogy Mo-on a gyerekek hány százaléka jár ma w. suliba, a világátlag is érdekes lenne, persze. Szóval csak annyit akartam ezzel az egésszel mondani, hogy ha a világ ilyen, akkor az elsősorban nem a waldorfban végzettek "érdeme". Hogy kerülnek ide a tudódok?
Az emberek egy része rendelkezik olyan adottságokkal, hogy tudós, művész lehet belőle. Szerintem az igazi tehetségek akárhonnan indulnak, ki tudnak bontakozni. De vajon nem lehet megkönnyíteni az útjukat? Mondjuk egy jó kis waldorfos képzéssel:). És akkor talán nem adnák el magukat- nyomorult lelkek- a pénz urainak...