cicavirag Creative Commons License 2000.10.05 0 0 68
Szerintem ebben az is gáz, hogy úgy tűnik az egész Sydney-i magyar kajak-kenu küldöttség tök egységes volt, egyedül Kőbán Rita lógott ki belőle. Azt már 500% leírtuk, hogy szerencsétlen, sportszerűtlen, és le merem írni, szakmailag is megalapozatlan volt a nyilatkozata. Ugyanis ez a csapásszám - erő sztori kicsit sántít. Azonkívül lehettek volna 10x erősebbek mindannyian, de mivel azt tudjuk, hogy egy csapatversenyben a lelki együttlét is legalább annyit számít, mint az erő, a lelki egység viszont itt nem volt meg, ezért nem hiszem, hogy ha 1,5 percig se bírtak egységbe forrni, akkor megnyerhették volna a versenyt. És nem véletlen, hogy eddig a szakmabeliek se álltak ki Rita mellett.

Azt megértem, hogy egy ilyen csúnya viselkedés után iszonyú nehéz lehet erőt venni saját magán, és kiállni nagy nyilvánosság elé úgy bocsánatot kérni, hogy ne tűnjön "magyarázom a bizonyítványomat"-nak. Csak ha Rita igazi sportember (és szerintem ez kérdéses, mert inkább lelki dolog) akkor megteszi, hogy ne ilyen csúnyán érjen véget a karrierje.

A gáz az, hogy szerintem nem teszi meg, ergo lelkiekben nem igazi sportember.

Előzmény: Celtic woman (67)