Ctrl+Alt+Del Pierro Creative Commons License 2000.09.21 0 0 53
Nekem tízkor mondták, hogy mindjárt kezdődik. Nádor utcában dolgozom, nosza átmentünk a BankCenterbe megnézni a hallban a döntőt. Haláli, hogy a sok bróker, meg pénzes maca ott vinnyogott az aulában a döntőn. (Megjegyzem, már hétfőn is azt tapasztaltam, hogy magyar versenyszámok idején a pénzintézetek alkalmazottai nehezen foghatók hadra, a telefonba belekáromkodnak rontott tus esetén a háttérből, meg kisztihanddal elköszönnek, hogy hívjuk őket később, mert "most gurul a magyar bringás csajszi".)

Aztán a döntő, hát az király volt. Én teljesen el voltam keseredve, hogy mennyire lemaradt, 150-nél szomorkodtam, hogy hát talán az ezüst meglehet. De az a benyúlás, gyerekek!!!!!!!!!!!

Úgy sajnáltam a himnusz alatt. Látszott szegényen, hogy megkönnyebbül, hogy végre kisírhatja magát, iszonyatosan túl lehetett terhelve, elvárások, megminden, a sok edzés.

Lehet, hogy farizeusság az amit mondok, de ha egy szegény kislánynak ennyi szenvedést kell kibírnia, azért, hogy sok mafla ember örülhessen 5 percig, akkor én inkább nem akarok olimpiát. Úgy szégyeltem magam, hogy az én örömömre így ki kell készülnie. Olyan érzés volt, mint mikor disznóölést láttam, és megbántam, hogy az én falánk pocim miatt van az egész.
Mi a véleményetek?

Amúgy Gratula, és ezer puszkó neki!!!!