Hedonista pogány Creative Commons License 2024.05.18 0 9 608556

A Nyugat megpróbálja megakadályozni Ukrajna döntő győzelmét – állítja egy lengyel elemző

 

 

Az elemző ennek négy okát említi. Az első három közülük nyilvánvaló, és már sokan megnevezték őket:

  • A NATO-országok katonai felkészületlensége még arra is, hogy ilyen mértékű agresszióval akár csak közvetve is szembeszálljanak.
  • A nyugati demokratikus kormányoknak figyelembe kellene venniük a választók nagy részének pacifista érzelmeit, és néha a kormánykoalíciókban részt vevő egyes pártok ukránellenes érzelmeit.
  • A NATO alapokmánya csak a tagállamok számára írja elő a maximális támogatást, és Ukrajna nem felel meg ennek a feltételnek.

Az elemző a negyedik okot tartja a legfontosabbnak, hogy a Nyugat miért nem akarja határozottan biztosítani Ukrajna győzelmét: 

  • „Ez az ok geopolitikai, amely összefügg a lehetséges következményekkel. Ezek a következmények lehetnek Putyin rendszerének bukása és leváltása egy még kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb diktátorra vagy Oroszország államszerkezetének összeomlása, ami az országot káoszba sodorná. Mindkét esetben fennáll a veszély, hogy felelőtlen kezekbe kerül az orosz nukleáris arzenál, ami nehezen megjósolható negatív következményekkel járhat, beleértve egy globális konfliktus kitörésének kockázatát is” – írja az elemző. 

Logikailag ezen országok stratégiája ebben az esetben azon a hivatalosan ki nem mondott axiómán alapul, hogy az orosz államrendszer lerombolásának megakadályozása magasabb geopolitikai prioritást élvez, mint Ukrajna 2014-es határaihoz való visszatérése” – tette hozzá.

 

Meggy már a kihátrálás Ukrajna mögül.

 

Szóval a FejlettNyugat nagyon benézte:

Azt hitte, hogy Putyin a szankcióktól meg a NATO országok összesített GDP-jétől összeszarja magát és kapitulál...

De most kiderült, hogy Putyin a legjobb, amit Oroszországban realisztikusan el lehet képzelni, és meg kell akadályozni, hogy egy aggresszívabb kézbe kerüljöb a vezetés.

 

Az ukránok meg?

 

Hát az ukránok meg úgy j ártak...