Az etimológiai irodalom számon tartja, amikor a hasonló betűk félreolvasása új szóalakot eredményezett. Ilyen a föveg szó a süveg (ſoͤueg) helyett. Ennek több tanulsága is van: egyrészt nagyon ritka jelenség. Másrészt az elkövetője, Ambrosius Calepinus nem volt magyar anyanyelvű, és volt olyan bátor, hogy ezt a szót a nyelvhasználati tények (ön)ellenőrzése felvette a szótárába. Harmadrészt itt is világosan látszik az a filológiai alapvetés, hogy a (nyelvi) hibák akkor tudnak meggyökeresedni, ha a hibás alak látszik természetesebbnek a (nyelv)használók számára. A süveg az ember fejét védi, így a népi etimológia számára természetesebbnek tűnik a fő szóhoz kapcsolódó szótest, mint a motiválatlannak tűnő sü- (régen sö-) kezdet. Ezért vélelmezhető tehát süveg → föveg tévesztés, ha az egyéb körülmények fennállnak, de ezért nem lenne vélelmezhető a föveg → süveg elváltozás.

A helynévkutatás egyik jellemzője, hogy a helynevekből a korábbi lakosság nyelvére következtethetünk. Ennek oka a tulajdonnevek erős jelölőereje, és ennél fogva a szoros hagyományozódásuk. Ha kiveszik a helynév korábbi alakja, akkor abból arra következtethetünk, hogy olyan népességcsere történt, amely megszakította a helyi hagyományok folytonosságát. Ez így volt az írásos kor előtt is, mivel ez a hagyományozódás alapvetően szóbeli. A helyben lakóknak nem kell elolvasniuk, hogy hogyan hívják a településüket, mert az előző generációk azt szóban rájuk hagyományozták. Az írásos forma kiindulásként akkor jöhet szóba, ha az eredeti népesség kiveszett, és nem helyben honos telepítők telepítenek oda távolról új lakosságot. Ide tartozik azért, hogy az alsóbb néposztályok majd csak a reformáció elterjedésével tanulnak meg olvasni, hogy egyáltalán értelmezhessék a leírt helyneveket. Az államnak pedig csak az abszolutizmus beköszöntével lesz ereje és egyáltalán intenciója a helyneveket szabályozni, amit végezetül csak a 1898. évi IV. törvénycikk tud kikényszeríteni.

A Cétény helynév első említése 1113-ból való, birtokleírásból, amelyeket a hiteles helyek, illetve a királyi kancellária őrzött, az érintett helytől távol, egyes példányokban. Ez semmi esetre sem hathatott vissza a helyi népesség nyelvhasználatára. Az tudható, hogy a honfoglaló magyarság nyelvében nem volt c hang, így a megszokott szókezdő t hang c-vé válása a filológia elvei alapján egyébként sem vélelmezhető. A korai írásos formák Ch-val kezdődnek, magyar alapról régi betűolvasással ennek nem c-vé, hanem cs-vé kellett volna alakulnia. Ha pedig nem magyar névadókat feltételezünk (már pedig ez tűnik a legvalószínűbbnek), akkor a településnév elsődleges formáját c-vel kell feltennünk. Többször előfordul a birtokleírásokban település és az azonos nevű patak neve a szóközepi t helyett r-rel (ezek a minuszkulában szintén hasonló betűk, pl. 1240: Cherhen), de ez egyáltalán nem rögzült, ami az első betűre vonatkozó elolvasás rögzülést önmagában kérdőjelessé teszi. Nem is szólva arról, hogy a tulajdonnevek elején a betűket nem is minuszkulával, hanem majuszkulával írják, és ebben a betűképben a T és a C kevéssé téveszthető.

A személynevek esetén is elmondható, hogy a keletkezésük és hagyományozásuk orális. Itt a fórumon is sok példa van arra, hogy a vezetéknevek még a XVIII. sz.-ban is lecserélődtek a korábbi anyakönyvi bejegyzések ellenére. Az anyakönyv hibái tehát nem vagy csak esetlegesen hatottak vissza a név viselőinek használatára. (Ebben egyébként a saját családomból van is van példa.) Ahol visszahatottak, azok is inkább a felső, birtokos osztályok, ahol a vagyon írásbeli alátámasztottságának követelménye írhatta felül az orális hagyományozás elsődlegességét. De vegyük például Weöres Sándor költőt: az írásmód ellenére a család nem feledte, hogy a vezetéknevüket /vörös/-nek kell ejteni. Az írásbeliség primátusa itt is csak az abszolutizmus térnyerésével, majd a XIXI. sz.-i klimaxával jut érvényre.

Ha a Bitó : Bicó névpárt vizsgáljuk, akkor fentieken kívül nagyon plasztikusan jelenik meg annak a lehetetlensége, hogy a Bitó névforma akár az anyakönyvi elírás vagy félreolvasás nyomán magyar környezetben Bicó alakúvá legyen. A Bitó egy jól formált magyar vezetéknév, amelynek etimológiája világos az edukálatlan nyelvhasználók számára is. A Bicó névnek azonban nincs világos értelme: egy etimológiailag transzparens névformát nem fognak értelmetlen hangsorként elolvasni: ezt éppen a fordított irányba lehetne feltételezni.

Ui. Az egy dolog, hogy vannak -tó : -có végű névpárok. Lehet, olyan scrabble-t játszani, hogy egy betűben különböző neveket-szavakat gyűjtünk, és lesz is ilyen, mert a szavak struktúrája sokszor adott, a betűk (fonémák) készlete pedig viszonylag szűk. De az egybeesés önmagában még nem jelent okságot.