CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY

 

DOROTTYA
vagyis
A DÁMÁK DIADALMA A FÁRSÁNGON

 

Furcsa vitézi versezet négy könyvben

 

1798

 

NEGYEDIK KÖNYV
HAJNALIG

 

(folytatás)

 

 

   Ezt hírlelvén Fáma s több illyen formákat,
Ismét zűrzavarba hozta a dámákat.
Dorottya gondolván, hogy majd mellé állnak
Ezek is, és feltett céljában szólgálnak:
Nyúgovó vitézit ismét felzendíté,
S holnapra egy újabb csatához készíté.
Orsolyát, Rebekát s a több vezéreket
Feleszelte, miként rendeljék népeket,
S majd mikor az ifjú urak lefekszenek,
Vélek s Carnevállal mitévők légyenek. -
Mert már a hajnali kakasszó is hallott,
Szőkűlt már a hideg setétség, s pitymallott.
Megfordúlt a Göncöl szekere tengelye,
S a késő álomnak eljött az ideje;
A lankadt gavallér rikácsolt a torkán,
Pislogott a dáma, mint a vén boszorkán.

 

   De - midőn már éppen fekünni készűltek,
Egy új tűneményen mindnyájan elhűltek.
Amint a harmatos rózsákba őltözött
Hajnal már feltetszett a csillagok között,
S erőt vévén a már szendergő éjtszakán,
Bésütött a szála keletső⁷⁰ ablakán:
A gyertyák nyomorúlt fényje halványodott,
Tűkör, fal és edény öszverózsásodott.
A gyönyörű Foszfo^r71ezüst világával
Játszott a bíborba borúlt ég aljával,
S a hó fejér egén elszórá azokat
A ragyogó, kisded hajnalcsillagokat.
Úgy tetszett, hogy mintha lassú zengzetek is
Jöttek vólna onnan, - s valóba jöttek is;
Mert egy-két perc múlva mindjárt a mennyei
Karoknak hallattak érdes koncertjei,
Mellyre az érzékenyszívek megolvadtak,
Repestek a velők vagy elandalodtak.
Örűlt minden lélek, s örömét mutatta,
Örűlt, s örömének okát nem tudhatta.
Már a főldi fénynél pompásabb világgal
Borúlt el a szála s díszlett méltósággal,
Már a fél-felébredt szellők által hozott
Gángesi kellemes szagtól illatozott:
Midőn egy tűndöklő felhő béhempereg,
Gombolyagjain ül a szerelem-sereg.
Maga a nyájason mosolygó Citére⁷²
Űlvén diadalmi aranyszekerére,
A hajnali pompás felhőből kiderűl,
S előtte minden fény setétségbe merűl.
Téjszín combján játszik nyilazó kis fija,
Kinek szemén tűz van, száján ambrózia.
A felhőnek, mintegy mennyei pázsitnak,
Hajlásin friss rózsák és jácintok nyitnak,
Mellyek Citerének egy mosolygására
Teremnek a hattyúk lábának nyomára,
S rajtok a tetszetes gráciák táncolnak,
Midőn ezer apró szerelmek lantolnak.
Édes ígézésnek, másnak nevezzem-é
Azt, melly közönséges, és mind a két nemé,
Mikor ők Citére eljöttét érezik,
Sokan ezt hatodik érzésnek nevezik.
Elég, hogy mind az öt érzés részt vesz ebben,
Részt, és semmiben sem vesz érzékenyebben.