őz szökken a neszre
belenéz szemembe
kérlek, ne félj tőlem
ez jutott eszembe
meg sem mozdulok
hátha tovább látom
de nincsen bizalma
hiába kívánom
erdő rejtekébe
eltűnik a szépség
lomb felett az egünk
vigasztaló kékség
felhők fogócskáznak
vidám szelek szárnyán
ám már elmerengek
világomnak árnyán
sötétlő fellegek
jönnek szemem elé
de kezemet nyújtom
öreg fáim felé
mohás törzs vígasztal
csak némán ölelem
s szívembe költözik
újra a türelem