Babetta anyo Creative Commons License 2024.05.11 0 0 113651

Ezen el lehet vitatkozni, szerintem alapvetően nincs azzal baj, ha nem Bayer Zsolt modorában nyilatkozik bárkiről, akivel csak annyi a közös, hogy egy szakmában dolgoznak és nem egyezik a véleményük. Nekem elég, ha kiáll és szóvateszi, ami nem oké, elmondja, hogy nem ért egyet, meg hogy ő hogy gondolja.

Jegyzem meg ugyanakkor, hogy ahány lap beszámolt a videós riportról, annyiféle interpretációja volt az egésznek. Molnár saját szavaiból nekem az jött le, hogy Vidnyánszky mondott egy indokot, ami miatt nem hívja fel Kulkát, ez pedig az volt, hogy vmlyik gyerekének a ballagásán volt. Most erre lehet sok mindent mondani, de szvsz nem kérdőjelezheti meg nyilvánosan, hogy csak azért találta ki, hogy ne kelljen felhívnia. A retek spekulál arról, hogy többen nehezményezik, hogy egy kétperces telefonra miért nincs ideje még így is. De nekem is van olyan ismerősöm, akinek a titkárnője hív fel, ha beszéde van valakivel és ő kapcsolja össze a főnökkel a hívottat, szóval, nyilván adja magát, hogy az is benne van, hogy nem akarta, de nem tudhatja sem ő, sem mi. Ugyanakkor Molnár is érezteti, hogy mivel V.A. tűzte ki az időpontot is a választásra, ezért kétesélyes, hogy miért pont olyan időpontra időzítette, amiről meg nyilván tudta, hogy dolga van. Jegyzem meg, tudható volt-e előre, hogy Kulka az esélyes, amivel ő nem értett egyet és ezért? De ez valóban nem az ő kompetenciája, pláne, ha csak ő is kombinál, hogy ezért volt-e. Egyébként VA meg azért is téved, hogy neki nem kell nyilatkoznia, mert pont maga miatt kellene: hogy ne legyen ekkora kombinálás az egészből., amire EZZEL a viselkedéssel még rá is tesz egy lapáttal. (mert innen, ahogy én is, nyilván mindenki azt gondolja, hogy ez egy barom, tényleg nem volt más oka, mint hogy ne kelljen egy pillanatig sem beszélnie Kulkával)

Ott Molnár már abszolút konkrétan fogalmaz, amikor VA-t próbálta megkérdezni a retek: nincs olyan, hogy valakinek nincs joga kérdezni. (jegyzem meg, VA is úgy válaszol a riporternek, hogy nem küldi el a halál faszára, hanem virágnyelven mondja annak, akivel telefonál, hogy nem küldheti el őket, ahová gondolja. Mondjuk, amit utána mond, az nyilván baromság, hogy azért nem kérdezhetnek tőle, mert pusztítják a magyar emberek lelkét.. már csak logikailag is, mert hát attól, hogy ő nem válaszol, pont pusztítják tovább és még útmutatást sem kapnak a szegény nézőik pl tőle, VA-tól, hogy nem jól van ez így. De erről elmondja a véleményét Molnár, teljesen korrekten. (egyébként kérdezni mindig lehet, legfeljebb nem válaszol rá, mint tette VA is... na persze a hülye kioktatása nélkül (szvsz teljesen megzakkant a nagy színházi világ leigázásában)

Utána jön rögtön az Udvarosról mondott véleménye, ami szerintem zavaros egy nem szakmabelinek, pláne olyannak, akinek a tanárok kussoljanak, mert túl vannak fizetve, hosz egész nyáron csak meresztik a picsájukat szintű véleménye van mindenkiről, aki két forinttal jobban keres, mint ő és jobban él.... mert nem azért nem lehet Udvarosnak kevesebb pénzt kínálni, mert nem teljesíti a neki előírt előadásszámot Mert az ugyanúgy VA hatásköre, hiszen ez nem egy hivatal, ahol 8-16 ig dolgozik és kész. A színész annyit játszik, amennyi szerepet adnak neki. Nem mehet be szabadidejében még gyorsan lenyomni pár Gertrudiszt, mert még hiányzik négy órája az előírtból. Azt meg nem tudom én se, hogy tényleg úgy van-e, hogy KÖTELEZŐ egy színésznek hosszabítást ajánlani. Nekem nem tűnik logikusnak, hogy ha mondjuk egy új igazgató nem számolna vele, miért kellene. Nyilván más dolog, hogy ezt akkor nem lebegtetni szokták, hanem megmondani abban az időpontban, amikor a hosszabbítások (vagy szerződésbontások) ideje van, és ha jól rémlik, az volt a témában az első hír, hogy épp nem kínálta meg semmivel Udvarost, hanem lebegtette.

(ja és a riportból kiderül, hogy Udvaros már nemzet színésze, le voltam maradva e téren, szóval, amit írtam az előbb hülyeség)

Előzmény: janderka (113649)