"CzFg.: Keszőce: szónak mindkét értelmét véve gyöke a fakószint jelentő kesz,"

A keszőcének nyilván a kesz az eredete, mivel az előbbi egy toldalékolt változata. De a szőke nem kesz... Azaz nem egymásból keletkező szavak.

Az összetett szavak alkotóinak felcserélése nem zárja ki a jelentésbeli hasonlóságot, hiszen akár teljesen más hangsor (szóösszetétel) is azonos fogalmat takarhat.

Hozzászólásomban mindenek előtt arra céloztam, hogy a csere nem "mesterséges" (tudatos) cselekmény, azaz nem hangátvetés, hanem más elgondolás szerint alkotott szavak véletlen tartalmi és formai "egybeesése".

A pék-kép, kár-rák, tök-köt, mér-rém, rám-már, rút-túr és még sok tucat hasonló "szópár" esetében miért nem beszélünk hangátvetésről? Ugyanis ebből van több...

 

" Amikor hangokat nyomatékosítunk a magyarban, ösztönösen kétféleképp tesszük pl. szö, vagy esz - tehát nem csak balról jobbra, hanem jobbról balra is tudunk képezni hangokat"

Bárki, aki egynél több hangot képes kiejteni, az mindkét sorrendben képes azt kimondani. Ez nem különleges képesség.

Az ősember számára viszont a természetes kiejtés - ahogyan a gyereknél is - a SZÖ volt, és még ma is az, ha spontán egy SZ hangot akarunk kiejteni, mert ehhez kell a legkevesebb artikuláció. Amikor a mássalhangzóval valamilyen hangor kívánunk utánozni, akkor már nem mindegy, milyen magánhangzót ejtünk utána, mert az a magánhangzó jellemző lesz arra a természetes hangra, amit utánzunk. ZÚg, ZIzeg, ZÖrög, ZÜmmög...  BÚg, BÓg, BÉget... CSAp, CSUrog, CSIpog, CSEpeg,

Ilyenkor a mássalhangzó elé soha nem kerül magánhangzó.

 

Magánhangzó után akkor kerül mássalhangzó, ha valamilyen érzelmi megnyilvánulás történik, s a kiejtett magánhangzót "elfojtjuk" vele. Pl.szúró vagy más fájdalom esetén: iiijjj, ááájjj...

 

" Ősi alapelvünk, ugye, hogy egy egészhez két fél kell..."

Az ősember nem foglalkozott ilyen filozófiai kérdésekkel, mert az agya még képtelen volt erre, viszont már hangok segítségével is, kiegészítve testbeszéddel megpróbálta a társas kapcsolatban fellépő legszükségesebb gondolatokat a másik tudomására hozni, ahogyan ezt az állatok is megteszik. Ennek a folyamatnak talán legfontosabb állomása a mássalhangzók (kezdetben csak egy-kettő, később egyre több) kommunikációra (tárgyak, jelenségek, mozgások azonosítására) való felhasználása jelentette.

 

"ug r ó -  r úg ó / rugó"

Az ugrik és a rúg két különböző fogalom még akkor is, ha mindkettőt lábbal hajtjuk végre. Ugye, a fen és a ken is különböző dolog, pedig a cselekvés még jobban is hasonlít egymásra, mint az előbbi kettő. A két szó egymástól függetlenül jöhetett létre, a hasonlóság természetes velejárója annak, hogy, hogy szükségszerűen azonos hangokat használtak föl a szavak megalkotásakor, hiszen mindkét esetben hasonló mozgást kellett megnevezni.

 

Sajnos C-F annak ellenére nem ismerték föl a gyökök keletkezésének módját (azt, hogy önálló jelentésű hangokból a mai összetett szavaknál alkalmazott módszerrel új fogalmakat alkottak) annak ellenére, hogy már ők is felismerték a hangok önálló jelentését. Nem vették észre, hogy a gyökök valójában mozaikszavak, azaz összetett szavak.