kitadimanta Creative Commons License 2024.05.08 0 0 2710

"Én is ebből indulok ki, de egyfajta természetes szinesztéziaként, illetve összérzékszervi asszociációkat társítanék inkább az egyes hangokhoz."

Ezt egy későbbi fázisnak tulajdonítanám, mikor az emberi agy képes volt az asszociatív gondolkodásra, és a meglévő "szavakat" (szókezdeményeket, eleinte hangokat) más dolgokra is használta az eredetileg megnevezett dolog valamilyen tulajdonsága alapján. Pl a tanya-tányér-tenyér esetében a szavakat az alaki hasonlóság köti össze. Mindhárom sík, nyitott terület. (Az NY hang eleve valamilyen képlékeny, szétterülő, szétnyúló dolognak a hangja: nyál, nyúl, nyél, nyak, nyámmog, nyüszít, nyit... így a T hanggal együtt olyan földterületet jelentett, mely megfelelt ezen kritériumoknak.

Persze, itt már háromhangú, azaz két korábbi egy-két hangú ősgyökből összerakott "összetett szóval" állunk szemben.

Hasonló a helyzet a piros szóval, ahol a színt a tűzhöz (annak színéhez) hasonlították elődeink (A pir ugyanis 'tűz' jelentésű szó..., így a piros valójában tüzes-t jelent.)

Ugyancsak igaz a veres-re is, ami a vér színét eleveníti föl. Veres-véres.

Nyilván lehetett az ősgyökök (hangok) idejében is élni ezzel a lehetőséggel, minden bizonnyal olyan dolgokat is megnevezhettek egy-egy hanggal, amit csak képzettársítás útján lehetett megtenni. Azonban erősen korlátozott számban fordulhatott elő, és nem tartom jellemzőnek.

 

"Nagyon érdekes nyelvünkben, hogy a hangokat tulajdonképpen betűképük szerint is kimondjuk gyökszavaink némelyikében. sz-betűt így "szö", vagy "esz" ezekkel pedig rokonértelmű szavakat állítunk elő, de ugyanaz a gyök tulajdonképpen."

A mássalhangzók kiejtése rendszerint úgy történik, hogy a kiejtett hangot egy magánhangzó követi. Ez a természetes módja a kiejtésüknek, a gyerek is ezt a természetes kiejtést követi, szö, tö, pö... (nem kell rajta gondolkodni, így jön elő...)

Ha másképp ejtjük, akkor sok esetben két, külön jelentésű hangból raktuk össze, hiszen a magánhangzóknak is van önálló jelentésük. Sőt, először a magánhangzók jelentettek valamit mielőtt a mássalhangzók megjelentek volna. Érzelmeket, vágyakat fejeztek ki, figyelmet keltettek. Így lettek a fontossági sorrendben az elsők közt a rámutatás első szavai is magánhangzók. (A, E, I...)

Persze, sokféleképp lehet magánhangzókat kiejteni, ezernyi átmenet lehetséges, és nem tudjuk, mikor "tisztult" ki a mai hangzásuk olyanná, amilyen. (ma is sokféle árnyalat van még forgalomban más nyelvekben, de még a magyarban is (zárt és nyitott E hang). Kisebb mértékben igaz ez a mássalhangzókra is.

Itt jegyzem meg, hogy én a mássalhangzókat két csoportra osztom: hamis és valódi mássalhangzók. Az előbbieket gond nélkül ki lehet ejteni segédhang nélkül, (S, SZ, Z, R, V,...) az utóbbiakat csak valamilyen segédhanggal (T, P, K, B, C, M...)

Amikor a mássalhangzók - mint hangutánzók - megjelentek, valószínűleg a magánhangzó is szerepet kapott az utánzásban, a minél hűségesebb hangvisszaadás miatt egyben a beazonosítást megkönnyítendő. Ugye, nem mindegy, hogy valami ZÜmmög, ZIzeg, ZÚg, ZAjong. Vagy: CSAp, CSÖpög, CSÚszik, CSÍp, SIkít, SÚrol,  SEreg(forog)..

Ha a magánhangzó elől van, szinte biztosak lehetünk abban, hogy önálló jelentése van: itt, ott ez, az, ide, oda, eme, ama, erre, arra, al(á), el, innen, onnan, ős, esz(ik) isz(ik) él,  ... Ugye, világos a magánhangzók rámutató jelentése...

 

"Ez a jelenség szerintem a mintája magyar nyelv játszi hangátvetéseinek, mert így is megtartja az alap etimon a jelentését."

Szerintem nem létezik hangátvetés, ha felcseréljük a hangokat, megváltozik a gyök jelentése. Azaz egy másik szót alkotunk.

A hangok valójában kezdetleges szavak (jelentésük van, valamit megneveztek velük). Amikor őseink két hangot (kiejtett mássalhangzót egy hangnak veszek) akkor összetett szavakat alkottak.

Pont úgy, ahogyan ma is tesszük. A második hang adja az alapértelmezést, az első pedig valamilyen fontos jellemzőjére utal az újonnan megnevezett dolognak.

Pl. Azt mondom fejfa, akkor alapvetően egy fából készült tárgyról beszélek, és ezt a tárgykört szűkítem le a 'fej' szóval jelezve, hogy olyan dologra gondolok, amit a halott fejéhez tesznek.

De mennyire más a jelentése, ha megfordítom a szórendet: Fafej... Lásd még vasbeton-betonvas, talpfa-fatalp, ciőfelső-felsőcipő (kalocsni) gépíró-írógép, papírhajó-hajópapír (napló), gumibugyi-bugyigumi, húsleves-leveshús...

Természetesen az összetevők jelentése a fordított sorrendben sem változik meg.

 

A továbbiakra azt tudom mondani, hogy egyfelől a hangok nem egy konkrét dolgot jelentettek, hanem összetartozó fogalomkört, hiszen az utánzott hang több, hasonló tárgyra és a hangot generáló mozgásra is használatos volt, így ma már sokféle árnyalata ismert. Ehhez kapcsolódik a különböző tulajdonságaik alapján asszociált (más dolgokra vonatkozó) jelentések sokasága. 

 

"A lényeg, hogy a magyar nyelv tapasztalati élményeket lefestő képes beszéd."

Ez igaz más nyelvekre is. Ezért lehetséges, hogy a különböző nyelvek szavainak egy része hasonló hango(ka)t tartalmaz. Ugyanakkor az is igaz, hogy a különbséget a más elgondolás szerint összerakott szavak adják. Pl a magyar tűz és pir ugyanazon dolog megnevezésére szolgál, mégis különböző hangokból épül föl. Valószínűleg így jöttek létre a rokonértelmű szavak egy része is.

 

 

Előzmény: Carnuntum (2706)