"Mégpedig úgy, hogy először nem is önmeghatározás volt, hanem annak jelzése, hogy itt vagyok, jelen vagyok. Az „E” közelre mutató szavunkból eredően."
Magam is így gondolom.
"Lásd: E + "mgh""
Ez az "mgh" nekem megfoghatatlan, úgy is mondhatnám értelmezhetetlen. Nem tudok hozzárendelni semmilyen jelentést, vagy jelentéshalmazt. Főleg a G hang kakukktojás, mivel az csak jóval az M és a H hang után jelenhetett meg, hiszen azt sokkal bonyolultabb artikulálni. A gyerek is nagy valószínűséggel az M hangot (a mássalhangzók közül) fogja először kiejteni. Ebből következően az M hangnak már önálló jelentést kell tulajdonítani a G hang megjelenése előtt is.
Ugyanakkor igaz, hogy személyre (is) vonatkozhatott, gondoljunk a baba első MA, MAMA szavára, amivel minden bizonnyal a rendszerint közelében levő anyját szólította, nevezte meg. (minden más tárgyat az A hanggal jelölt: A...A...A...)
És az ÉN szóban nem is az M, hanem a szintén későbbi N hang szerepel...
Egyáltalán nem tartom valószínűnek a két hang felcserélhetőségét.
A közelre mutató szavunk az E vagy veszély/figyelemfelhívás esetén I volt, így önmagában. Még ma is előfordul: E helyen, E korban...
Minden más összetett "szó", ahol a mássalhangzó a saját jelentését kölcsönzi az összetételnek, a gyöknek: EZ, ERRE, EME, IDE, ITT...
Az is igaz, hogy az M hang ma birtokos jelzőként funkcionál, s ez kiváló kiindulópont korábbi jelentésének tisztázásához, hiszem évezredek óta nem változhatott meg.
A toldalékaink zöme ma is egy-két hangú ősgyök, őrizve egykori jelentésüket.
A kicsi gyerek MA, MA-MA szava - mint fentebb említettem személyre vonatkozik, olyan személyre, aki az övé, akit "birtokol", aki a sajátja és senki másé.
Ez a tudat a gyereket végigkíséri egész életében, így az M hang (mivel nem igazán hangutánzó, bár az is lehet: mammog, málé, málik, méz...) az anyakép révén a birtoklás kifejezője lett.
"E formára más példák: dobb-an – dob-og; zizz-en – ziz-eg; lebb-en – leb-eg; stb."
Ezeket a változatokat meg kell tudni magyarázni, nem elég csupán változatoknak nevezni. A hangok önálló jelentésének ismerete segít ebben eligazodni.
Pl: adod-adol-adsz szavak -D, -L, -SZ hangjainak eredeti jelentése - az a hang, az a jelenség, amit utánoztak vele - jól kiérződik a szavak értelmének boncolgatásakor:
Az 'adod' szó egy konkrét tárgy átadását jelenti ahogyan a D hang is egy egyszeri jelenség hangja: durran, dong (ha megütsz egy üreges tárgyat), dobban, dob...
Az 'adol' szóban az L hang a légies, könnyed jelentése érződik, (levegő, lélek, lebeg,...) s a szó jelentése is hasonló, nem egy konkrét cselekvésre vonatkozik, és nem is annyira dinamikus..,.
Az 'adsz' szóban az SZ hang kissé dinamikusabb, folytonos cselekvésre utal, (lásd szél, sziszeg, szelel, szalad) éppen ezért ez sem egyetlen cselekvést, hanem inkább adományozási folyamatot fejez ki, de az 'adol'-hoz képest határozottabb értelemmel.
A TE szóban a T hang az érdekes, (az E-t kitárgyaltuk). Ez a földre eső tárgyak hangja. Kiejtve Ta, To, Tu...
Sok tucat földdel kapcsolatos szavunk hangja: talaj, táj, (képzettársítás útján tál is) talp, tapos, tapad, tér, terem, terül, térül, tárul, távol, tav/tó, takar, támasz, talál, tanya, (képzettársítás útján tányér, tenyér), tarló, tarol, tart, taszít, tesz, teher, telek, telep, terep, temet, tipor, tiszta, tisztás, toboz, tojás (mindkettő a földre esik), tol, torma, tönk, torzsa, tova, túr, tunya, tik/tyúk (földön járó madár),
a gyök végén: itt, ott, és helyhatározó rag is. (Pécsett...) A sumerban is helyhatározó rag mint -TA (ki-ta = lent, földszinten, földön. A KI jelentése föld, kellemes hely.)
Lásd még latin terra.
A kínai TA is föld jelentésű szó:
Ma így írják két betűvel: 地球 Hakka (Sixian, PFS): Thi-khiù https://en.wiktionary.org/wiki/%E5%9C%B0%E7%90%83
Az első betű 地 már önmagában is föld jelentésű, kiejtve több kínai nyelvjárásban: TI. https://en.wiktionary.org/wiki/%E5%9C%B0
A második betű 球 kiejtése qiu, kiu, jelentése föld, labda, világ. https://en.wiktionary.org/wiki/%E7%90%83
Ugyan ez a "képlet" más távolkeleti nyelvekben (japán, koreai..) is megtalálható
A KI egyébként élhető, kellemes környezetet (is) jelent. lásd kies táj, ill. ennek ellenkezője a kietlen.
Ezt sugallja a ki- igekötő jelentése is.
A "Hova mész?" kérdésre a paraszt egyszerűen így felelt: KI. Mármint a földre. Pontosabban a földnek azon részére, melyt művelt, ami az életet jelentette számára.
Az ősi jelentése tehát Földnek inkább az élhető, növény és állatvilágban gazdag részére vonatkozott, ami általában kicsi volt az egészhez képest. (Itt a K hang 'kicsi' jelentését látjuk)
Nos, a TE szó - a fentiek értelmében - olyan személyre, talán állatra is vonatkozott, aki/ami itt a földön elérhető közelségben (nem a levegőben, nem a vízben) volt jelen.
