Régebben én is hasonlóan gondoltam, mint te.

 

De az a zseniális matematikai szisztéma amiről szóltál és a magyar nyelvet jellemzi, ezzel lesz tökéletes:

A legősibb névszókra (gyökökre) alkalmazott szabályos képzéséből létrejött véghangzó újabb szabályos hangi módosulásával létrejön egy új szó, amit pedig újra és újra lehet képezni az előbbiek alapján.

Ez a szisztéma biztosítja a képzők sokféleségét, amelyben mégis rend van.

 

A misztikus így benne ez a magyarázásra alkalmas matematikai hálónak létrejötte, nem pedig amit sokszor tévesen egy szó mögé társítunk.

 

Így is megvan a kapcsolat a nagysággal, csak egy szóbokor kezdő lexikai egységének részeként, melyből a méret, mennyiség, magasság szavaink származnak.

 

Kétségtelenül ebből lett a mágus szó is, hiszen a magból ered és belőle nő magasra élet. A magban minden benne sűrüsödik, amik vagyunk, leszünk, tehát a magban benne sűrűsödik minden, ami magunkat jelent.

de nem a magban van a "varázslat ebben az esetben sem, hanem magában az "m" hangban, hiszen azt képezzük valójában tovább. pl. M - i = magunk

 

 

Az "m" "birtokosjelzőnk vagyunk" tulajdonképpen.

 

A múltkor taglalt é -szavunkból jön minden, ami az élethez kell. 

 

Az én szavunk tehát azt jelenti, hogy "Emm" mint "M" = É + m (birtokos jelző) = magam = emmagunk = önmagunk

 

em(magunk) azaz a középünk (egonk) - azaz a belső magunk felé húzást jelent itt az "m" - ez a birtokos jelző magyarázata

 

meder szavunk jelentése is közepet jelent, csak nem pontba tömörülve, hanem mélyedésbe- erről a d képzőnk gondoskodik.

 

A madár szavunkban szerintem így épül fel: ma+ dár   - a szókezdő "ma": most és ma szavunk alapján a gyors mozgásra utal és ha belegondolunk ami most és ma van, az egy magunkhoz húzott időpillanat. A "dár" pedig  - daru, dárda, tornyosul és turul szavunkból megfejthető: magasra törést, emelkedést jelent. 

 

Daru: Vog.  (T.) tarəˇw; osztj.  (V.) tarəγ; zürj.  (V.) turi; votj.  (Sz.), (K.) turi: ’daru’