Szívesen.

 

A teljes igazság a következő:

 

Newton idejében még az égitestek közötti teret tökéletesen üresnek gondolták. Úgy gondolták, hogy a testeknek vonzó tulajdonsága a testek belsejében lakozik. A vonzó hatás közbülső közeg nélkül, az űrt áthidalva működik. A hatást pillanatszerűnek képzelték, amelyhez nem kell idő. Ez volt a távolhatás-elmélet, amely Newton idejében általánosan elfogadott volt. Emiatt a legtöbb tudománytörténész Newton nevéhez köti a távolhatás-elméletet, amely ebben a formában nem igaz. Ugyanis maga Newton éppen az ellenkező véleményen volt. Korával ellentétben úgy gondolta, hogy a testek között lennie kell valamilyen anyagnak, amely a vonzó hatást átviszi a másik testre. Ez egyértelműen kiderül Richard Bentley-nek írott leveléből:

 

"Hogy a gravitáció ... melynek révén egy test egy másikra vákuumon keresztül hatást gyakorolna bármi másnak a közbejötte nélkül, ami az erőhatást az egyiktől a másikhoz közvetítené, mindez számomra oly nagy képtelenségnek tűnik, hogy úgy hiszem nincs ember, aki elfogadja, ha megfelelően jártas a filozófiai gondolkodásban"

 

Ez a gondolat csírájában már tartalmazta a közelhatásra épülő mezőelképzelést. A közvetítő anyagot ma gravitációs mezőnek hívjuk. Közelhatás esetén az erő a mező szomszédos pontjai között adódik át, így a terjedéséhez idő kell. Vagyis a vonzóerő hatása csak késéssel juthat el egyik testtől a másikig. De ezt a késést, vagyis az időtényezőt, Newton híres gravitációs képlete nem tartalmazza.

 

(Mivel a gravitációs hatás nagyságrendekkel gyorsabb, mint az égitestek mozgása, ezért Newton idejében a késleltetett hatás nem okozott észrevehető hibát az égitestek pályájának kiszámításánál. Vagyis az elvi hibás képlet jól működött, és a bolygószámítások nagy részében elegendő ma is.)

 

Mivel Newton a gravitációs hatás késését nem építette be a képletébe, így hiába volt az előremutató megérzése, ő maga is hozzájárult, hogy a téves távolhatás-elmélet még sokáig uralkodhatott. 

 

Mindaddig, míg Faraday színre lépett, és munkássága nyomán (a mágneses és a villamos mező felfedezésével), a gravitációs mező, mint valóságosan létező mező is bekerült a fizikába. Ez nagyon helyes volt, hiszen így már a gravitáció is a közelhatás elvén működhetett.

 

Ezt a helyes gondolatot rúgta farba a fiatal Einstein, aki szerint a gravitáció nem erő, ezért olyanra sincs szükség, ami az erőhatást az egyiktől a másikhoz közvetítené. Vagyis a gravitációs mezőt is kirúgta a fizikából, és a "görbült téridő"-vel helyettesítette.

 

Ez nagy baklövés volt, amelyet később szintén megbánt, és megpróbált korrigálni. De ugyanaz történt, mint amikor az étert előbb kiűzte a fizikából, majd később megpróbálta visszacsempészni. Már nem hittek neki.

A gravitáció esetében is ez történt. Hiába írta le később, hogy téridő a valóságban nem létezik, (csak a gravitációs mező) ezt senki sem vette komolyan, így a "görbült téridő" ma is él és virul. Ezért képtelen tovább fejlődni a fizikán belül a gravitáció-elmélet. Még ma is a gyermeteg gumilepedővel etetik a jónépet.