A magyarországi politikai kultúrában azt látom, hogy arcátlan gőggel dózerolnak le mindent és mindenkit, hitvány szavakat használnak komoly emberekre és alkotásokra. Elképesztő volt például, hogy Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete kapcsán Vidnyánszky Attila képes volt szentté avatni önmagát, és nem vállalta a felelősséget sem rendezőként, sem igazgatóként, sem emberként. Két színésze majdnem meghalt, ő mégis a helyén maradt.”
