WEC után gondoltam megnézem a mai TCR futamot, úgyis rövidke
Első 7 körből talán fél ment le zöld alatt, többinél SC mögött köröztek. (elején rendesek voltak, mert hozzáadtak +2 kört az eredeti távhoz, de az első SC után szinte rögtön be kellett küldeni újra, így nagyjából a táv első fele ennyi is volt)
Utána se volt nagy izgalom csak most egy másik Hyundai kocogott be elsőnek a célba.
Norbi meg szerintem semmi kockázatot nem vállalt, előtte még közben ketten hátra is csúsztak
Nekem még mindig fura, hogy az időmérőre ennyi pontot osztanak itt.
itt a hétvége példának: Norbi pole - kapásból 15 pont, itt ezek szerint nagy csaták nincsenek az első helyről ha nem vágják ki, biztos a mezőny elején zár.
Jön a második futam a fordított rajtrács, ott meg szépen behozza az autót így mint most, és ott a 14 pont.
szvsz a túlpontozott kvalival akarják kompenzálni a fordított rajtrácsot, de így a pole és a fordított rajtrácsos 7. helyével majdnem annyit kapott (29) mint a vasárnapi győztes Girolami (30), így tényleg nem is kell erőltetni itt másnap semmit, főleg ennyire kevés indulónál olyannak, akinek jól alakul a szombatja
Ez a pontrendszer akkor lenne életképes ha lenne 25-30 állandó World Tour induló és tényleg számítana minden helyezés