Kedves Álom!
Igen, érintett. 😊 Szerda helyett péntek 22.00 körül szálltunk le Budapesten. Kalandos volt a hazaérkezés
Szerdán kivittek a reptérre, folyamatosan késést mutatott a kiírás, aztán este 7 óra felé már nagyon ideges volt a tömeg, és akkor bejelentették, hogy törölték a járatot Dubai felé. Mindenkit elszállásoltak, főleg hajóval megközelíthető szigetekre. Mi az Adaaran Hudhuranfuschi szigetre kerültünk, egy vízi villába. Másnap reggel (csütörtök) elvittek a reptérre, 9.30-kor indult volna a repcsi, 12-kor szálltunk fel.
A Dubai reptéren sem engedtek be, a gépben várakoztunk 2 órát. A csomagokat leszállás után 5 órával kaptuk meg. A kifutópályák már tiszták voltak, pár helyen látszott csak az esőzés. Kaotikus volt a helyzet bent, csomag hegyek mindenhol, a falak mentén, a szalagok mellett. Mi másnapra (péntek) kaptunk helyet az este induló gépre hazafelé. Szállást már nem sikerült szerezni este, így a reptéren éjszakáztunk. Reggel feladtuk a csomagokat, és kimentünk a Burj Khalifa-hoz sétálni. Kisebb késéssel indultunk haza délután, aztán este szerencsésen megérkeztünk.
Amúgy a nyaralás nagyon jó volt Filitheyo-n, majd írok róla pár sort.
Üdv.: Peponi