ez nem az az időszak, ez az első világháború utáni (a család felmenői is benne voltak)
Az elcsatolt területeken az új rezsimek megbízhatatlannak tartották a korábbi, többnyire magyar nemzetiségű értelmiségi, hivatalnoki réteget, és sokukat elbocsátották. Nagy részük az 1920-as években Magyarországra települt át, ahol komoly nélkülözések után is csak részben találtak munkát.
Amikor a bécsi döntés alapján Felvidék nagyrésze visszakerült, akkor meg a szlovákoknak kellett távoznia, majd amikor meg végetért a 2vh, akkor meg jött a népességcsere és a német kitelepítés.
Azért az első világháborúst hoztam fel, mert az pont akkor volt, amikor a felbomlott a török birodalom, akkor rajzolta meg Anglia és Franciao a közelkeletet (és ígéretének megfelelően indította be a zsidó beköltözést).
Akkor a győztes hatalmak ezt csinálták egész Európában és a Közelkeleten (a törökök ugye a vesztes oldalon voltak).
A német kitelepítés lassan beépül az közismeretbe, de hát nem túl ismert...
(egyébként ezért háborít fel a Petőfi film, mert ebből lehetett volna egy csomó nem annyira látványos, de történelmibb filmet forgatni a magyar múltról, ehh)