vélemény 1 Creative Commons License 2024.04.02 0 2 1922

A katedrális nagyon fontos hely Anglia történelmében. Itt koronázták királlyá Edgart 973-ban, ő volt az első, aki az összes angolok királyá lett.  Ennek 1000 éves évfordulójára II. Erzsébet is járt a katedrálisban. A román katedrális az ország egyik legfontosabb temploma volt, de később a püspöki székhelyt áttették Wellsbe és a Bathi katedrálist hagyták tönkre menni.

Csak 1500-ban  kezdték a helyre állítást. A püspöknek volt egy álma, amelyben angyalok másznak fel egy létrán. Ez van a homlokzaton. Viszont a templom hajója még nem volt kész  a reformáció idején. VIII. Henrik úgy gondolta, hogy egy nem kész templomból mindent el lehet vinni: faanyagot, ólmot, üvegeket. A szentély már kész volt, a hajó hosszú ideig tető nélkül állt.  Az előző 3 katedrálishoz képest ez csalódás. Sokkal kisebb, nincs kereszthajó, kóruskörüljáró, nem lehet felmenni a karzatra, lemenni a kriptába.  A kriptában közel 4000 fő van eltemetve, a falakon az emléktábláik sűrűn egymás mellett.

A szentély szép, különösen a zárókövek.

A katedrális előtt állt a sor a római fürdőnél. Mi nagyon sok itáliai helyszín láttunk, többször sőt sokszor.  Kihagytuk, egyébként 25 gbp. Szerintem arányosan drága.

Szóval Bath nagyon elegáns, nagyon nagyvilági, nagyon harmónikus. És nekem sajnos nagyon steril.  De egyszer látni kell.