vélemény 1 Creative Commons License 2024.03.25 0 3 1909

Oxford. Gondolom, már sokan eljutottak, de hátha van, akinek még jól jöhet. Az első nap 4 óránk volt,  2 nappal később kb 7. Ha valaki mindent akar látni Oxfordban, az két nap. Elsősorban a college-ok nyitva tartása miatt. Van, ahova egyáltalán nem engednek be látogatókat. A legjellemzőbb a du 2 és 4 óra közötti látogatási idő. esetleg már 1-kor kinyitnak, vagy csak 5-kor zárnak. Vagy délelőtt is nyitva vannak egy ideig. Ellenőrizni kell a honlapokon.

Az már más kérdés, hogy nem igazán érdemes megnézni mindegyiket. Eléggé hasonlóak. Persze felkészüléssel megkülönböztethetők. Mindegyiknek van egy négyzetes főudvara, a quad. Ennek egy díszes kapuzata, az alapító és/vagy az alapítás kori király szobrával. Mögötte újabb udvarok. Ahova nem lehet bemenni az le van zárva, vagy ki van írva, hogy private. Zárt helyre kettőbe lehet bemenni. A kápolnába és a Hall-ba. Az utóbbi az ebédlő, ahol persze reggeliznek és vacsoráznak is. Mint a kolostorokban a refektórium. Téglalap alakú helyiség, faborítással, díszes mennyezettel, ólomüveg ablakokkal, esetleg orgonával. A falakon a korábbi híres diákok és tanárok portréi. A régiek festményen az újabbak esetleg fotón. Hosszú asztalok megterítve a diákoknak, a dobogón a  tanári asztal. Ki is van írva rá. A kápolna nagyobb, mint amit mi kápolnának tartunk. Kisebb templom. A szentély rész esetleg le van zárva ráccsal, de benézni és fotózni is. A collegeokat valamikor a 12. és a 16. század között alapították, de  sajnos, amikor a 18. és a 19. században az országnak jól ment, akkor a collegeoknak is, és a régi épületrészeket lebontották vagy átépítették, a szobrokat átfaragták, a festményeket átfestették.