Igen, igen, ez az: nincs "small talk", szocializációs locsi-fecsi. Ez adott pillanatban kínos is tud lenni (pl. egyedül, ismerősök nélkül egy többnapos rendezvényen... viszont nagy valószínűséggel *ilyenkor* vesz, akár egy tökidegen is, a szárnya alá.)
Még pár apróság eszembe jutott. Kaja - a laatikkókat ajánlom a gyomrod figyelmébe, viszont kár egy rahedli pénzt kiadni a rénszarvas meg jávorszarvas felvágottakra...
Világos éjszakák: két hétig gyakorlatilag senki nem alszik. És neked se lesz kedved. Mindenki boldog, vigad, pompásan érzi magát. Sajnos engem a kapatos emberek mindig kiszúrnak, akár ismernek, akár nem, jönnek lelket önteni, néha ez halálosan kellemetlen. Finnországban ilyen nyáréji, hajnali 1 körüli világosságban egy tömött söröző kerthelyiségben is megtaláltak. Ami érdekes: soha, de soha, de soha nem voltak agresszívek vagy tolakodóak. Összeakadt a nyelvük, csuklottak, de halál udvariasak voltak. Mikor kiderült, hogy magyar vagyok, mindig nagy volt az öröm...
S hogy lehet "oda" valakinek honvágya, a semmilyenke városokba, nagy, kétajtós-szekrény, lassú emberek közé? Talán azért, mert itt az ember hisztérikusan, frusztráltan, néha depisen, de kötelezően végigrohanja az életét, mint egy őrült. És közben *tényleg* elmegy, mit elmegy! Eltrappol azok mellett a dolgok mellett, amitől az élete emberszabásúvá és élhetővé válhatna.
Finnországban más az értékrend.
Miért élek mégis itt?
Ha harminc évvel fiatalabb lennék, le se kötözhetnének. Most azzal vigasztalom magam, hogy amúgy is: útálom a halat...;o)
aagnus