Viszont a fény sebessége kívülálló dolog minden más dolog sebességéhez képest. Szóval másfajta fizikai dolog. Nincs nyugalmi inerciarendszere, egyebek. A gravitációs hullám sebessége hasonlóan kívülálló dolog. És klasszikus tekintetben hasonló a kettő, de kvantumos tekintetben pedig messzemenően nem.

Nekem van egy olyan elképzelésem, hogy a gravitációt talán van esély kihozni a kvantumelméletből (vagy inkább bevinni oda), de nem úgy, hogy az is kvantumos, hanem más formán. Valahogy úgy, hogy az impulzus szabadsági fokai nem teljesen függetlenek egymástól, hanem az energia mértékével egymásba hajlanak kicsit. (Nem pontosan diagonálisak a szabadnak gondolt részecskék energia- ill. impulzusmátrixai.) Ez több(ill. sok)részecskés rendszerekben azt okozza, hogy pusztán az energiájukból adódóan minden egyéb kölcsönhatás nélkül az egyes részecskék impulzusállapotai átmenetet szenvednek másik impulzusállapotokba, ami az idővel fejlődik. Eredményként egymás felé forduló állapotokba mennek át. Ebből nagyban, illetve makroszkópikusan a megszokott gravitációs vonzás adódik ki. Az egyéb kölcsönhatások általi kötött állapotok formája ezzel nem esik szét (ameddig pl. nem egy neutroncsillagnyi, más esetben kissebb mennyiség nincs együtt), legfeljebb picit módusul. 

Tehát valami ilyesmi formában bele lehet (kell) fogalmazni a gravitációt a kvantumelméleti impulzusállapotok szerkezeti formájába. Persze ez elrontaná annak (a kvantumelmélet) jólszámolhatóságát, de azzal nem kell törődni, mert ez olyan csekély hatás, hogy elhanyagolható minden néhány részecskés kvantumelméleti számítások során (és általában ilyenek vannak). Az a lényeg, hogy kalkulációval beláthatóan produkálja az elmélet így a gravitációs hatást, makroszkopikus koordinátatér gravitációs szerkezetét. És akkor kész. (már dolgozok rajta, és bíztató) 

Oda lehet majd nekem adni a legnagyobb Nobel-díjat.