a zember nézzen a lába alá, hogy ne lépjen bele minden xarba;]

Ettől függetlenül a hosszú huszár még mindig kevésbé ártalmas faxkalap, mint a lakk-májsztró. Előbbi mágusunk tulajdonképpen az ezotéria határait tapogatja és tologatja ki-be, mert alapvetően tudatában van annak, hogy a hangrögzítésben már önmagában az a legnagyobb ezotéria, hogy két darab drótba beletuszkolunk egy komplett szimfónikus zenekart karmesterestől, az operakórussal és a nézőtéren tapsikoló rajongókkal együtt.

A lakkmester ennek pont az ellentéte: emberünk olyan korlátolt, egybites faxkalap, akinek abszolúte fingja sincs se az ezotériáról, se a fizikai valóságról, se a zenéről - így az általa alkalmazott "eljárás" következményeiről sem, hiszen nem ismeri fel azt a rombolást sem, amit bármiben véghez visz, ami a keze ügyébe kerül. Azaz abszolút a szerencse és a véletlen eredménye, hogy milyen irányban változik a gagyi módon misztifikált brutális beavatkozása. 

Viszont a mekkmester primitív ostobasága nem keverendő össze semmiképpen más "kenegető", vagy impregnáló mesterekkel. (Bese Attila például elképesztő tudatossággal, szinte tudományos alapossággal átgondolt beavatkozásokat végez. Ha ez valakinek nem jön be, az nem a véletlen műve, hanem annak, hogy a mester eleve mást gondol a világról, így a zenéről is - tehát eleve más valóságot érzékel -, mint egy botfülű hifista.)