Pedig a 4A jelenlegi pontszáma nem tükrözi azt, hogy milyen nehéz ugrás. Ennek ellenére a különbségnek az ugrásokban nagyobb kellene, hogy legyen, mert a 4A összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint a 4F (főleg Shomáé, ami nagyon elcsalt és rossz technikájú), a 4Lz-4T szintén a 4T-3T-hoz képest, és ami fontosabb, hogy ezekben kivitelezésben is jobb Malinyin Shománál.

Komponensekben mindketten pofátlanul magas pontokat kaptak. Amennyivel kevesebbet ér a 4A bázispontszámban, annyival megdobták az amerikai komponenseit.

Én amúgy Shomában továbbra is nagyon látom Lambiel munkáját és ez az összemixelt zene az 'I love you, I love you, I love you..." résszel a Clair de Lune-nal együtt szerintem gyenge választás. Olyan érzésem van, hogy Lambiel Shoma elé tette a zenét, amit kiválasztott és betanította a mozdulataira. És ezzel is el is veszett az a különleges egyediség, ami az egyik oka annak hogy kedvelem-e valaki korcsolyázását vagy sem.

A korcsolyashow-k amúgy alapvetően nekem se voltak a világom, ami abból volt eredeztethető régen, hogy ezekről az olcsóbb költségvetésű, mára elavult amerikai show-król hallottam a legtöbb hírt, pl. a Stars on Ice-ról, ahol unottan ledarálják egymás után az előadásokat, meg enervált csoportos koreok vannak, egyszóval látszik, hogy nincs sok kedvük ott lenni azon kívül, hogy megkapják érte a jó kis fizetést. A japán show-k egy része se a műfajom.

Azt viszont szeretem amiben teljesen újat tudnak mutatni és minőségi minden szempontból, ilyenek Yuzu show-i vagy a notte stellata tavaly amikor Yuzu a tornász legendával, Ucsimurával közösen adott elő, de a klasszikus, gyönyörűen kivitelezett orosz gálákat is kedvelem. A régi versenyek körüli izgalmak hiányoznak, de mára ez is teljesen kimúlt ha belenézek valami versenybe. A show-kat legalább örömmel nézem.