Reggel éhes voltam nagyon, két tojásos Tramezzini-t is megettem reggelire a Frattinában. El voltam képedve. Előző reggel is ugyanez a személyzet volt a pultban, és még este 9-kor is ők zártak. Reggel újra ők nyitottak. Nem semmi hosszú műszak. A pultos látta rajtam, hogy éhes vagyok, mutatta, hogy az egyik Tramezzininek sonkás-tojásosat ad, jó lesz-e. Jó hát, hogyne.

Ma ismét megmásztam a lépcsőket. Erre a napra a terv az etruszk gyűjtemény volt a Villa Giuliában, de olyan szép idő volt, hogy előtte járni akartam egyet a Pincio-n. Gyönyörű volt a park, elképesztőek az őszi színek. Villamossal is mehettem volna a Flaminio-tól, de én inkább árkon-bokron, parkon keresztül nagyot kerülve jutottam a múzeumhoz. Olyan békességes volt az egész.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a római állami múzeumokban nem élnek az EU-ban másutt megadott 65 év feletti kedvezmények. De nincs bennem egy csepp neheztelés sem. Olyan gazdag és olyan sok gyűjteményről van szó, aminek már a léte és fenntartása is vagyonokat igényel. Másrészt a múzeumi belépők nem megfizethetetlenek. Ehhez képest csak szerény hozzájárulás, amit ezekért az élményekért fizetünk.

Villa Giulia, nekem a legszebb és legkedvesebb épület az összes római épület között. Életem végig el tudnék üldögélni az árkádjai alatt vagy a kertjeiben. Harmónikus, levegős, nyugalmat és békességet áraszt. Mégis csupa ritmus, mozgalmas az árkádjaival. Festőisége sokakat megihlet, tele volt a kert rajzolgató és festegető csoportokkal.

A múzeum csodálatos tárgyak halmaza. Gyönyörűek, de sok, túl sok. Vagy valahogyan másként kellene elrendezni. Kb. a felét jártam végig. Nagyon érdekesek a tárlók melletti magyarázó táblák. Nem tudtam kihagyni, hogy ne olvassam végig őket. De ez így sok. A másik épületszárnyba már nem is mentem át. Inkább üldögéltem még egy kicsit a kertben. Már amennyit lehet márvány padokon üldögélni.