Trubetzkoynak van egy 1938-as tanulmánya, amelyben levezeti, hogy egy nemzetközi nyelv, amely arra van optimalizálva, hogy minél több használó számára kölcsönösen kiejthető és megérthető legyen, az alábbi 14 hangból állhat:

5 magánhangzó: u, o, a, e, i

3 zárhang: p, t, k

2 nazális: m, n

2 félmagánhangzó: j, w

1 réshang: sz

1 likvida: l

Ez a készlet lehet az, ami a hozzászólásodban lévő „közeli” (avagy nem „távoli”) definíciójának megfelelhet.

A [b] pl. nemcsak azért nem lehet „közeli”, mert egy csomó nyelv nem ismeri a zöngés zárhangokat (vegyük pl. a finneket), hanem a [v]-vel való együtt szerepeltetése kapcsán sem, hiszen a [b] és a [v] hangokat a spanyol nem különbözteti meg egymástól, ezek ugyanannak a fonémának különböző hangtani környezetben megvalósuló változatai.