Meghallgattam Tidalon, egy gyakorlatilag lineáris rendszeren, mai fülnek valóban mélyszegény, de ez a hangkép "divat" volt akkoriban. Elég sok hasonló van, Dire Straits első lemeze (1978), Joni Mitchel Court and Spark (1974), de ha meghallgatod a Fleetwood Mac 1977-es Rumours lemezét eredeti maszterrel, ugyanez van - a Tidal/Spotify stb-n csak a remastered verziók vannak, és ott jól hallható az egyre több basszus a 2001, 2004 és 2011-es remasztereken. A The Riverből nem látok remasztereltet, ezért ez valszeg úgy szól, ahogy összerakták akkor.

A legfőbb ok a mélyszegény 70-es és kora 80-as évekbeli mixekre az az, hogy a vinilen a hangos mély hangok fizikailag nagyon sok helyet foglalnak el, és a lemezek egyre hosszabbak lettek, kellett a hely. Aki megengedhette magának, az csinált duplát, és ott már elfért a basszus is, vagy tett elég sok balladát, és felfogadott valami mágust, aki pontosan hallotta, mekkora tű-előtolás kell a szám melyik részében, így optimális masztert tudott csinálni. Ezen kívül a lakossági hifik elkezdtek bass/treble gombbal rendelkezni, tehát rábízták a zenehallgatóra, hogy masztereljen egyet. Ebben nem vagyok teljesen biztos, de lehet, hogy a RIAA korrektor tűrésén belül még további basszusemelések is voltak egykét gyártónál. 

A 80-as évek végére, a CD-k megjelenésével és terjedésével ez megszűnt, ott tökmindegy hogy milyen mélyre mész, ugyanannyi bitet használsz másodpercenként, így aztán ezek a megkötések kezdtek eltűnni. Mostanában meg fülesre optimalizálnak, tehát a mélyekre kell +6dB (lehet, hogy túlzok, de na).

Sajnos, ha ezt nem fogadod el, és elkezded a cuccot behajlítani arra, hogy ezek a felvételek is úgy szóljanak, mint a mostaniak, akkor egy borzalmas fost kapsz. Engedd el, ez hozzátartozik a korhoz. Ha idegesít, valszeg nem jó a zene. És fordítva is, ha a szubokért hallgatod az adott anygaot, valszeg nem jó a zene, lást Toto - I will remember. Az összes Led Zeppelin fosul szól, aztán mégsem panaszkodik senki.