Amokakór Creative Commons License 2023.08.14 0 7 102

A 90-es évek elején történt. a mai napig az volt az egyik legmeghatározóbb élményem. 16 éves voltam, az Alföldön egy vidéki kis városban, az utcában az összes gyerek kint játszott akkor még. Kisebbek és nagyobbak egyaránt. Nem volt okostelefon és minden egyéb izé. Szórakoztunk, játszottunk, fociztunk kint az utcán. Nyaranta minden este kint voltunk egészen késő estig. Teljesen más volt akkor még minden. Egyik este is fociztunk és hát, mint ilyenkor szokás, persze, hogy átrúgtuk a labdát. Pont Jani bácsihoz ment át a labda. Tudni kellett róla, hogyha oda bement a labda, az onnan soha többet nem jött ki. Elkönyveltük magunkban, hogy akkor ennek itt és most vége, valakinek hozni kell egy másik labdát. Kitaláltuk, hogy úgy is sötétedik már, másszunk be a kerítésen és hozzuk ki a labdát. Este 8 óra már elmúlt, nem volt még sötét, de még bőven lehetett látni mindent.. Gyorsan és demokratikusan eldöntötték, hogy az megy be, akié a labda. Hát persze, hogy az enyém volt. Nem volt választásom, elindultam a kapu felé.

Jani bácsinak hosszú kerítése volt és teli volt fával a kertje és bokrokkal. Egyedül élt, nem volt neki senkije. Néha láttunk bemenni hozzá egy két korabeli férfit, de azon kívül soha senkit. Mindenki elkönyvelte magának, hogy biztos mogorva és emiatt nem is megy ki soha az utcára. Mi is csak ritkán láttuk, de mindig inkább elkerültük őt. A szüleink mondták, hogy nem az, de hát mi gyerekek mindent kitaláltunk rá.

Elkezdtem bemászni a kapu legszélső részén, persze a többiek ott hagytak és elszaladtak és csak a távolból nézték és várták, hogy mi lesz. Beugrottam a kerítésen, meg is láttam a labdát, lopakodva mentem is volna érte, mikor Jani bácsit megláttam. Ott feküdt anyaszült meztelen a kinti hintaágyban. Láttam, hogy újságot lapoz és veri a faszát. Ott álltam és csak néztem. Egyre gyorsabban és hevesebben verte. Nem tudtam nem odanézni, annyira izgató volt látni, hogy egy másik férfi veri a farkát. Ráadásul ott láttam elsőnek más valakinek az álló farkát. Nekem is rögtön mocorgott odalent rögtön. Fel is állt az enyém is. Eltelt vagy 5 perc, gondoltam már túl sokat vagyok itt, elindultam a labda irányába. Óvatosan elkezdtem a labda felé menni, féltem, hogy nehogy meglásson, de már késő volt. Pont rám nézett, felállt, eldobta az újságot, és próbálta volna felvenni a gatyáját. Ekkor gyors elindultam én is a labdáért kidobtam az utcára, de ő is gyorsan elkezdett felém jönni. Nyilván felismert, mert tudta, hogy az utcában lakok.  Én azt se tudtam mit csináljak hirtelen, elszaladtam a kerítéshez és átugrottam. Kimentem a többiekhez, és 1-2 perc múlva kinyílt a kapu ajtaja, persze már vett fel egy nadrágot, kinézett felénk, nem szólt semmit és visszament. Kérdezték mi történt, nyilván nem mondtam el, hogy láttam meztelenül, főleg azt nem, hogy még verte is a faszát. Folytattuk a focit, de egész végig a fejemben volt, hogy tuti felismert. Eltelt az este, mindenki ment be. Én és az egyik haverom maradtunk kint még utoljára és láttuk, hogy Jani bácsi újból kijött a kapun. Most se szólt semmit, csak felénk nézett. Engem gyors ott hagyott és csak egyedül voltam már kint. Én is gyors szaladtam be. Még leskelődtem a kapun, de ő még kint volt. Másnap ugyan úgy fociztunk és szintén kijött Jani bácsi az utcára. Ez így ment még 3-4 napon keresztül, minden este kijött, kinézett, majd visszament. Ezelőtt sose láttuk ennyiszer estefele.

Bűntudatom volt, nem is kicsit. Eltelt az eset óta kb. egy hét, mikor az egyik délután fogtam magam és átmentem hozzá. Ekkor még nem voltak kint a többiek. Épp ott állok a kapuja előtt, mikor hirtelen kinyílt. Rám nézett és csak annyit mondott te vagy az. Ledermedtem, szóhoz se tudtam jutni, csak annyit mondtam, hogy bocsánat. Mondta, hogy jöjjek beljebb, nem harap. Mondta, hogy mutatni akar valamit. Én ott álltam és csak néztem, hogy most mit akar? Beljebb mentem, elindult az alsó épület felé. Követtem őt csendben, odaértünk az ajtóhoz kinyitotta és mondta, hogy nézzek be. Benéztem és láttam, hogy az összes labda ott volt a polcon szép sorban. Mondta, hogy elég lett volna annyit mondanunk ezelőtt, hogy Jani bácsi elnézést kérünk, de berúgtuk a labdát és ő odaadta volna. Ekkor a fejemre tette a kezét és összeborzolta a hajamat. Annyit mondott, hogy most viszont szeretne beszélni a múlt heti dologról. Kint a kertben odamentünk a hintaágyhoz, leültetett és ő velem szembe a karfás fotelbe. Rögtön rávágtam, hogy nem mondtam el senkinek, erre megnyugodott és csak annyit kérdezett, mit láttam, de őszintén. Mondtam, neki, hogy láttam meztelenül és hogy épp újságot nézett, valamint verte a faszát. Azért elpirult egy kicsit ő is. Hát még én. Mondta, hogy szeretné, ha kettőnk között maradna. Rávágtam, hogy persze, de maradtunk a témánál. Kérdezte, hogy mióta álltam ott és néztem őt. Elsőnek hazudtam, hogy csak egy pillanatra, de aztán csak addig kérdezgette, hogy elmondtam, hogy 5 percig tuti. Rám nézett és kérdezte, hogy ennyire tetszett, hogy ilyen sokáig néztem őt. Bólogattam, hogy igen. Mondta, hogy várjam meg itt, beszalad valamiért. Eltelt 1 perc és jön ki az újsággal a kezében. Persze pornó újság volt. Mondta, hogyha érdekel, akkor lapozzam át. Átnyálaztam és hát jó pár lap össze volt ragadva fura mód csak ott, ahol a férfiak voltak. Látta ám, hogy a pöcsöm az keményedik rendesen. Én próbáltam volna úgy ülni, hogy ne lássa, de hát látta. Csak elmosolyodott. Kérdezte, hogy szoktam e verni, mondtam neki, hogy minden nap. Olyan kérdéseket tett fel, hogy már totál felizgultam. Mondta, hogyha szeretném, akkor elővehetem. Hát elő is vettem és láttam rajta, hogy neki is nagyon tetszik. Hosszú másodpercekig nézte az álló cerkámat. Levettem a pólómat és teljesen meztelenül ültem előtte. Kérdezte, hogy ha szeretném, akkor levetkőzik ő is. Nem volt kérdés… Ott ült előttem a fotelbe teljesen meztelen.

Jani bácsi 59 éves volt, szőrös teste volt, pocakos és szőrös farka. Neki se kellett azért sok idő és neki is felállt rendesen. Ő is elkezdte verni a faszát, Ahogy előbukkant a makkja mégjobban felizgultam. Nem volt neki nagy, de szép darab volt. Nekem 18 centi volt és mondta, hogy örül, hogy nem borotválom, mert ő a szőrös faszra izgul be igazán. Megkérdezte, hogy voltam e már együtt férfival. Nekem ez volt az első. Felállt és bement, majd hozott ki egy kis széket. Elém tette, leült és megkérdezte, hogy leszophat-e. Nem mondtam semmit csak hátradőltem és elétettem a farkamat. Abban a pillanatban bekapta, hosszan szopta, nyalta. A zacsimat izgatta, közben  meg is újazott. Úgy szopott tovább percekig. Közben és azt se tudtam mit csináljak, olyan bizsergető érzés fogott el. Szinte kívánta a farkamat, láttam rajta. Olyan élvezettel szopta, mélyen, a nyelvével játszadozott, mintha erre vágyott volna már régóta. Mondtam neki, hogy elfogok élvezni, csak annyit mondott rá, hogy lődd a számba. Éreztem, hogy egyre jobban bizsereg a combom, remegett a lábam, egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt. Végül egy hatalmasat élveztem a szájába. Rámarkolt még erősebben és csak nyelte. Az utolsó cseppet is kiszívta a faszomból, lenyalta a makkomat, egy csepp sem ment kárba. Én ott kész voltam, ott feküdtem elzsibbadva, a kéjtől elernyedve. Ő felállt és láttam a vastag eres faszát, a nagy makkját. Ilyen közelről látni valakinek a szőrös, eres farkát nagyon izgató volt még ezután is. Hátrahúzta még párszor, ő sem bírta sokáig és elélvezett. Csöpögött le a földre. Közben végig a faszomat nézte. Lenéztem a földre és egy hatalmas nagy fehér tócsa ott volt. Láttam a tekintetén, hogy piszkosul élvezte a dolgot. Odaült mellém és még akkor is folyt ki belőle, rám nézett és mosolygott. Mondta, hogy szeretné, ha ez kettőnk között maradna, és ha még szeretném, akkor lehet folytatása is. Hülye lettem volna nemet mondani. Kérdezte, hogy milyen volt. Én alig bírtam szóhoz jutni. Simogatta a combomat, újra megfogta a farkamat és markolászta tovább.  Mondta, hogy legközelebb több is lehet, ha szeretném. Még beszélgettünk így egy keveset, majd mondtam neki, hogy indulok. Felöltöztünk és egy utolsót még rámarkolt a farkamra. Innestől kezdve szinte heti rendszerességgel jártam át hozzá. Sok sok éven át élveztük egymás társaságát.  Ezalatt az idő alatt mindent kipróbáltunk, volt mikor majdnem rajta kaptak minket, de mindig megúsztuk. Hetero kapcsolatban élek már több mint 20 éve, de azóta se volt ennyire jó, mint vele. Ha kell, akkor a többit is leírom.