John Howard Creative Commons License 2023.08.10 0 0 56975

Na jó, komolyabb kérdés:

 

Mint az közismert (nem, Safranek nem gúnyolódik, legalábbis ezen a topikon nem), a "kisföldalatti" 1972-73-as átépítésekor a három legrövidebb (23,6 m-es) állomását, a Bajza utcát, a (Kodály) Köröndöt és a Vörösmarty utcát meghosszabbították az új, 30 méteres csuklós szerelvények miatt. Azonban sehol nem találtam a neten arra utalást, hogy ezt _pontosan_ mikor végezték el. Emlékeimben él az a megfigyelés, hogy az említett megállóknál a felszínre ki lehet látni a "napvilágra" az egyik végében (amikor a födémet elbontották), de ennek 1967-68 körül kellett lennie, mert akkoriban voltam "napi vendég" a földalatti vonalán (óvodába járás miatt).

 

Tehát a kérdésem: lehetséges-e, hogy az állomásokat már ennyi évvel korábban kibontották a hosszabbítás miatt? A gugli ebben nem igazán "barátom", a metrós oldalakon is csak annyi információt találtam, hogy az átépítéshez, hosszabbításhoz kapcsolódóan ezt a három állomást szerkezetében meghosszabbították.

 

[A későbbiekre, az új, csuklós szerelvények 1972-73-as felszíni próbajárataira a Bosnyák tér és az Örs vezér tere között már szintén határozottan emlékszem (utaztam is az új szerelvényekkel ott) - de ez egy másik történet...]