maplesyrup Creative Commons License 2000.03.01 0 0 24
Bevezetés a foltvarrásba kurzus 1.

Már a régi görögök is ismerték a foltvarrást, (írhatnám Karinthy-t idézve) valószínű igaz is, mert ruhát javítani, régiből újat fabrikálni nem a legújabb kor találmánya.
A magyar, elsősorban erdélyi néprajz is említést tesz az elvásott vásznak foltonkénti összevarrásáról, de a ma ismert foltvarrás az Amerikába érkező telepesek munkái nyomán alakult ki. Messze, közép-nyugat, nyugat felé vándoroltak az Európából áthajózó telepesek. Kevés, de annál nagyobb becsben tartott holmijuk hamar elvásott,utánpótlás nem, vagy csak nehezen volt beszerezhető. Minden , még használható darabkát újra varrtak. Aztán a szükségből lassanként művészi szintű alkotások születtek. Már lehetett válogatni az anyagok között, színesek, mintásak, selymek, brokátok..
Gyönyörű takarókat őriznek az amerikai múzeumok az 1700 évek végéről, 1800-as évekből.