Nemzeti Sport, 1903. május 10., 1-2. o.

 

"SZEMERE MIKLÓS VÍVÓVERSENYE.

 

 

[...]

A B. E. A. C.-nak ez volt a vívóversenyek rendezése terén a legelső szereplése és ez a szereplés, tekintve a rendezőség kifogástalan működését, megérdemli őszinte elismerésünket.
A versenynek fényes külső sikere volt. Előkelő közönség, aristokráciánkkal élén, élénk, érdeklődéssel nézte végig; fiatal vívóink szine-java részt vett azon és igazán nem az alapítón és a rendező egyesületen múlt, ha a sportszerűség tekintetében súlyos kifogásokkal kell előállanunk.
Aligha volt még verseny, melynek feltételeiről annyi szó esett volna, mint erről a vívóversenyéről. E vitatkozások aktái azonban a Magyar Athletikai Szövetség ismert határozatával lezárultak és azok felújítása nem volna helyénvaló. El kell ismerni a rendezőségről, hogy mindent elkövetett arra, hogy a versenyt, közelebb hozza vívóink általános felfogához. Hogy csak egyet említsünk, az annyit kifogásolt nehéz kardokat, oly kitűnő alakban és egyensúlyozással készítette el, hogy a fegyver elleni kifogások egy részét képes volt eloszlatni.

A legkeményebb kritikát hívja azonban ki a versenybíróság működése.

A feltételekben a tussszámításra nézve két szabály volt felállítva, az egyik, hogy a lapos vágás nem számít, a másik, hogy az ambó mindkét vívónak számít. Ha az ambó alatt, miként ez közhasz

nálatban szokásos, csupán a tempó commune-et értjük, ez a két szabály sem a M. A. Sz., sem pedig az egész világon elfogadott szabályokkal nem ellenkezik. Az a számításmód azonban,, amellyel a jury élt, nem egyezik meg még a feltételek szellemével se. Ily számítás mellett a tudatlanság győz a tudás, az erőszak a művészet ellenében. Minden rossz elővágást, a legdurvább közbevágást, utánvágást vagy ismételt vágást mindkét vívónak számítani, tekintet nélkül arra, hogy ki a hibás, egyszerűen anarkia és az ily alapokon való munkát verekedésnek igen, de vívásnak nem lehet nevezni.

A legerélyesebben tiltakozunk az ellen, hogy ezt a vívást a magyar vívásnak, ezt a számításmódot, magyar vívószabálynak nevezzék és Keresztessy nevével hozzák összeköttetésbe. A magyar vívóművészet sohase szentesítette az ambot és a verekedést. A régi magyar vívók felfogását az 1895. évi vívóverseny számítása tükrözi vissza, mely szerint az ambo okozójának egész, a másiknak egy fél volt számittatik ; ez a számításmód megfelel az igazságnak. Hivatkozhatunk a magyar vívómesterek versenye szabályaira, amelyek teljesen azonosak a szövetségi, így a világszerte elfogadott szabályokkal és azt hisszük, hogy ezekkel meg van cáfolva azok nézete, kik az e versenyen alkalmazott számítási módot magyarnak tartják.

De az se áll, hogy ez a számítás volna egyedül reális, mert más az éles karddal való vívás, ott a kard hegye és éle óvatosságra kényszeríti a vívót, ott nem lehet a jól párnázott fejvédőbe és kabátba bízva, adni a mokányt és senki se fogja széthasíttatni a fejét, mialatt egy laposat vág ellenfele mellére. Más a párbaj és más a sportszerű vívás, a kettő összeköttetése ellen minden vívó tiltakozik. A sportszerű vívásnak csakúgy megvannak a szabályai, mint a többi sportágaknak, e szabályok betartása nélkül azt űzni egyáltalán nem lehet.

A legnagyobb hiba volt tehát a megállapított és világszerte elfogadott szabályok és az alapító által megállapított versenyfeltételek szelleme ellenére, puszta szeszélyből, új, sohase hallott szabályokkal állani elő és ezzel sportszempontból értéktelenné tenni a versenyt.

 

A jury működése a versenyen egyébként is minden tekintetben sportszerűtlen volt. Sohase láttuk még, hogy a vívójury a küzdőknek csak egyik" (1. o)