1989 májusában írta az Élet és tudomány:

Az Ikarus a Volkswagen cégtől vásárolt alvázat, kormányművet, sebességváltót, műszerfalat és motort, s ezeket felhasználva tervezte és építette meg a maga kisbuszát: a VW—Ikarus 521-est. Ez — noha karosszériájával nem kell szégyenkezniük a székesfehérváriaknak — nem tartozik a legkorszerűbb kisbuszok közé. Ám hiányt pótol: ilyeneket a szocialista országokban nem gyártanak, a nyugati autógyárak kínálata pedig közlekedési vállalataink számára elérhetetlen, mert nincs konvertibilis valutánk. A gyár a VW—Ikarus 521-est — ha erre megrendelést kap — színezett és hőszigetelt ablaküveggel, halogénködlámpákkal, rádiómagnóval stb. és 66 kilowattos benzin-, illetőleg 55 kilowattos dízelmotorral is elkészíti.
(...)
Nálunk 1986-ban a budai Várnegyedből „kitiltották” a személygépkocsikat (a Várba autóval csak a helybeliek és a taxik mehetnek fel), s sebesség- és súlykorlátozást vezettek be. Ettől az intézkedéstől azt remélik, hogy tisztább lesz a Várnegyed levegője, s hogy sikerül megakadályozni, hogy a pincerendszernek az állapota tovább romoljon. A Budapesti Közlekedési Vállalat — hogy e rendelkezést betarthassa — tizenhárom VW—Ikarus 521-est vásárolt. Ezek a Moszkva tér és a Sikló között — a 16-os busz vonalán — közlekednek. A vállalat — így tájékoztattak bennünket — egyelőre újabb kisbuszokat nem vásárol. Anyagi lehetőségeik most csak a legszükségesebbek beszerzését teszik lehetővé (a citybusz nem olcsó, körülbelül másfél millió forintba kerül!). Meg egyébként is munkaerőgondokkal küzdenek, s ezért egyáltalán nem mindegy, hogy egy sofőr 30 vagy 150 utast szállít-e egyszerre.