ujfigura. Creative Commons License 2021.10.05 0 4 106323

Igen, ezzel futott fel az ARC karrierje. A story nagyon röviden az volt, hogy kamionszámra szállította az alkatrészeket az oroszokhoz elég jó áron. Ott, amit nem tudtak beszerezni, meg egy idő rájöttek, hogy olyan minőséget/olyan árban vagy olcsóbban ők is tudtak gyártani maguknak, szépen lassan felhúzták a háttéripart, és elkezdtek szinte mindent legyártani maguknak. Többek között beindult a vázgyártás is, amelyet akkor itthon egyáltalán nem csináltak, hiszen akkor még inkább selejtezték a buszt 8-12 évesen. Közben itthon pedig elmaradtak az új beszerzések, és egyre nagyobb igény mutatkozott a nagyjavításnál is nagyobb felújításokra, és a szállítások iránya szépen lassan megfordult. Illetve, nem is azt mondom, hogy megfordult, mert akkor még az export is ment, inkább fogalmazzunk úgy, hogy visszafelé sem volt üres a kamion.

 

Pakolgattam én már fel képeket abból az időből buszokról is és ilyen vázakról is, én úgy emlékszem.

Előzmény: nohab (106310)