Gyuri0123 Creative Commons License 2021.08.24 0 0 67471

Sziasztok!  Elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy volt két Jazz-em, mindkettőt újonnan vettem és összesen 11 évig használtam (a kettőt), tehát van némi tapasztalatom és véleményem Jazz-el kapcsolatban, bár ez is szubjektív, mint az hogy finom-e a pacalpörkölt. :) 

 

Ellentmondtam magamnak, mert mégis vettem egy Jazz Hybridet. Történt ugyanis, hogy a "kereskedőm"  "hozzám vágott" egy kulcsot és azt mondta, hogy vigyem el egy próbakörre, nem fogok tudni kiszállni belőle.... Ebből lett egy bő 1.5 órás teszt út, aminek utána valóban nem bírtam a csábitásnak ellenállni és ott helyben lefoglaltam egy kiállított autót. Ennek két hónapja már. Csak azért nem írtam eddig, mert nem akartam nulla tapasztalattal véleményt írni róla. Szóval, kezdem "a" negatívummal, mert igazából csak egy van, az pedig a csomagtartó mérete, mert sajnos az akkupakk miatt 50 literrel csökkent a mérete. De ezzel vége is a negatívumoknak és kizárólag csak jókat tudok írni róla. Ez a Jazz, nem az a Jazz, tömören fogalmazva.  Bővebben...: az egész autó úgy ahogy van, teljesen más elképzelések mentén lett tervezve. Mivel is kezdjem... talán az összeszereléssel, ami példás. Sokkal sokkal kevesebb a nyiszorgás az utastérben, mint eddig bármelyik Jazz esetében volt. Nagyon rossz úton egy egy halk "riccenés" jelzi, hogy nem Rolls Royce-ban utazunk, de ettől eltekintve néma csend és nyugalom az utastér. Az ülések vastagok, nagyon nagyon kényelmesek. Több órás utak alatt sem kellett fészkelődnöm, sőt eszembe nem jutott, hogy változtassak az üléspozíciómon. Olyan, mintha ráöntötték volna a hátsómra. Az oldaltartása is kiváló, mert az utasok közötti légzsákok miatt felhúzott oldalperem sokkal határozottabb, így szinte úgy tart, mint egy sportkocsiban. A teljes szigetelés is sokkal hatékonyabb, mint eddig bármikor. Pl ablaktörlők zajai, vagy tökör állítás/behajtás szinte teljesen hangtalanul működik. Az ajtók úgy záródnak, mint egy páncélszekrényen, "súlyosak", tompán puffannak. A futómű kényelme példás. Nem ráz, nem fapados, alig hallható futóműdobolás az utastérben. Az út hibákat kiválóan elnyeli és enyhén bólintva abszolválja a nagyobb hullámokat. Nem sportos, de nem is dülöngél kanyarokban, szóval parádés és imádni való a viselkedése szerintem. A nagyobb önsúly (1270kg) kifejezetten jót tett a rugózásnak és úgy tűnik, mintha egy-két kategóriával nagyobb autóban ülnénk. A motorzaj "kétarcú", mert igazából csak akkor hallani nagyon halkan, ha áramot termel, de ezt valóban igen halkan teszi. Menet közben szinte semennyire nem hallható, ha épp "dolgozik" a benzinmotor. Kissé hangosabb lesz padlógázas gyorsításkor, de még így is jóval csendesebb, mint az elődök voltak. Én 1x padlóztam le kényszerből, de egyszerűen nem kell a "padlógáz", mert különben nagyon rugalmas az autó. A 254 Nm nyomaték szinte mindenre elég. 100-as tempóig rakétaként lódul meg és mindegy hogy emelkedő van éppen, mert akkor is gyorsul, mint egy repülőgép. Húzósabb emelkedőkön is simán felmegy "bármekkora" sebességgel, de ilyenkor már besegít a benzinmotor, nem épp a legnagyobb csendben, viszont még mindig nem a halláskárosodás határán, mint ahogyan ez az előző Jazzeknél volt szokás.  A stresszmentesség elmondható az egész autóra úgy ahogy van, mert annyira nyugodtan, kényelmesen és könnyedén lehet vele autózni, hogy a mindennapi dugókkal tarkított "agybeteg" Budapesti forgalomban is mókás vele a közlekedés. Minden olyan finoman működik az utastérben, hogy szinte favágónak érzem magam, mikor véletlenül erősebben rábökök egy egy gombra, ami egyébként egy erősebb "ránézéstől" is képes lenne bekapcsolni. A klíma iszonyú gyorsan és hatékonyan dolgozik, tisztán elektromos hajtással, így álló helyzetben is működik, bár hosszabb álldogálás alatt azért beindul néha a benzinmotor is, hogy pótolja az elveszített energiát. A fogyasztásban szinte semennyire nem érezni meg, hogy klímával vagy anélkül utazunk, sem a menetdinamikán (gyorsuláson/rugalmasságon ) nem érződik semennyire, hogy ki vagy be van kapcsolva a klíma. Az elődök tudjuk, mennyire haltak meg ha bekapcsoltuk a klímát. Na ilyen a hybridnél nem fordul elő. Végül a fogyasztás... nekem 4l körül alakult eddig az átlagom úgy, hogy 400km autópálya (nyugodt tempóban) és 450km városi tötymörgés. Ha szétszedem részekre a fogyasztást, akkor kb úgy alakul, hogy országúton szabályosan hajtva kb. 3.5l, autópálya 100-as tempó mellett 3.9-4l l, tartósan 130-al 5.5l és városban 3.6-3.9 dugók és (nagyon) rövid távok függvényében. Még pár szót a fejegységről... nagyon jó hangú. Akár rádió, akár USB, akár Spotify a forrás (Android Auto-val). Szintén nagyon jól működik a navigáció is (Google térkép) az Android Auto programmal. Telefon kihangosítás kiváló, külön szabályozható a hangereje is, függetlenül a hifiétől, ami szerintem nagyon igényes megoldás. Elegance felszereltségű az enyém, amiben pont elég a gyári extra. Egyedüliként a kulcs nélküli ajtónyitás és tükörbehajtás lenne jó, ha lenne, de nincs. Azt még 1 "milka" kifizetése után élvezhetném... :) 

Úgy summáznám a mondókámat, hogy szerintem az új Jazz (mindenben) sokkal jobb, mint az elődjeik. Az "arca" némiképp fura volt elsőre, de ma már semennyire sem zavar, sőt, inkább tetszik. A belső viszont sokkal sokkal magasabb osztályokat idéz, ami az elődökről nem mondható el és nem kizárólag a helykínálatról beszélek, hanem a minőségérzetről elsősorban. Magam részéről teljesen indokoltnak érzem azt a pluszt amit elkérnek érte, mert minőségben és szolgáltatásban ennyivel nyújt többet a hibrid, főleg annak ismeretében, hogy a többi márka (nem hibridjei) alig maradnak el árban tőle. Egy jobban felszerelt, turbós, 1l-es motorral szerelt benzines (nem hibrid) autó manapság 6 - 8 m között kapható alsó közepes kategóriában, felszereltség és márka függvényében, amihez képest a hibrid Jazz szinte olcsónak mondható.... szerintem.   Aki teheti, próbáljon ki egy Jazz hibridet és nem akar majd kiszállni belőle... :) 

Előzmény: Gyuri0123 (66797)